Strade Bianche és káosz a Giro d'Italián!

A keddi pihenőnap után rögtön egy nehéz etap vár a mezőnyre. Sokan azt gondolják, hogy a harmadik hét lesz a mérvadó, ez egyfelől igaz is, de talán még emlékszünk a 2010-es montalcinói esős és saras napra, ahol megváltozott minden egy csapásra. 

Montalcino visszatér!

Hiába a Strade Bianche térnyerése, hiányzott az elmúlt évtizedből Montalcino és a poros/saras, illetve köves/murvás utak. A 2010-es szakasz ikonikus volt, ahogyan a Liquigas (Basso és Nibali) küzdött azért, hogy minimalizálja a veszteségeit Cadel Evans - Aleksander Vinokourov párosával szemben. Azt kell, hogy mondjam, az idei 11. szakasz a második hét legkeményebb napjává válhat. 

A 2010-es kiadáshoz képest, jóval több lesz a köves (és saras) és emelkedős rész, nehezebb lesz, mint az idei vagy tavalyi Strade Bianche. Az ok egyszerű: eső várható, ami ezeket a murvás utakat sártengerré változtathatja. Az össztáv mindössze 162 km, első 90-es nem tűnik megoldhatatlannak, utána kezdődnek a problémák. Az első kavicsos rész majd 10 km, hullámvasútszerű, figyelni kell a versenyzőknek. 

A második hasonló szekció Bibbiano után következik, majd utána egy 14 km-es rész, ahol nagyobb része emelkedő a kavics és sártengerben (16%-os meredekségű részeken). Az emelkedőt kisebb fennsík követi, majd egy technikás rövid lejtmenet. Az eső itt is bezavarhat. Újabb kavicsos szekció (7,6 km), kisebb emelkedővel nehezítve, amit egy újabb kanyargós és nagy odafigyelést igénylő lejtmenet követ.

A szakasz végén a Passo del Lume Spento újbóli mászása követ (12%-os részekkel), majd a kissé emelkedős befutó. Ez a nap minden lesz, csak pihentető nem. Hiába tűnik rövidnek a táv, 70 km szenvedés vár rájuk a nap második felében. Ha az eső komolyan lezúdul, akkor pedig hasonló káoszra van kilátás, mint 2010-ben. Erre viszont fel kellett készülni, amit sokan nem tettek meg az összetett menők közül. 

Tudatosság a hanyagság ellen

Amikor a top20-ra pillantunk, azt vehetjük észre, mennyire közel vannak egymáshoz a versenyzők. Azonban az is megfigyelhető, hogy a versenyzők többsége mennyire nem tulajdonított nagy figyelmet a 11. etapnak. Hogyan kellett volna felkészülni? Március elején adott volt a Strade Bianche, amely tökéletes szimuláció egy ilyen napnak, kik vettek rajta részt?

• Egan Bernal: 1. helyezett 
• Simon Yates: 9. helyezett (0:56 hátrány)
• Davide Formolo: 10. helyezett (1:02 hátrány)
• Romain Bardet: 13. helyezett (1:21 hátrány)
• Emanuel Buchmann: 15. helyezett (1:47 hátrány)
• Tobias Foss: 18. helyezett (2:23 hátrány)
• Nick Schultz: 20. helyezett (2:31 hátrány)

A top20-ból még Vincenzo Nibali az, akinek hasonló körülmények között nagyobb tapasztalata van, ennyi. Miért fontos ez? Mert az ominózus 2010-es etapot az a Cadel Evans nyerte, aki abban az évben részt vett a Strade Bianchén. Kik vettek még részt azon a versenyen és hányadik helyen végeztek a Giro etapon? Stefano Garzelli (5. helyezett), Marco Pinotti (4. helyezett), Michele Scarponi (8. helyezett), Jan Bakelants (10. helyezett). Ivan Basso nem indult a Stradén, több, mint 2 percet kapott Evanstől a Girón. 

Ezért is fontos az alapos felkészülés, ezt a napot nem lehet félvállról venni. Lehet tartalékülni csütörtökre, de a szerdai szakaszon simán kaphat bárki 2-3 percet, ha nem figyel, akkor pedig hiába tartalékolt. Az összetett esélyeseken kívül, érdemes figyelni a szökevényeket is, ugyanis Bauke Mollema kifejezetten szereti az ilyen típusú etapokat (top3: 9.00), ahogyan Alberto Bettiol is (top3: 5.00). 

Mire fogadjunk?

Három head-to-head ajánlat nagyon adja magát: Bernal vs. Evenepoel. A kolumbiai kiválóan ment a Stradén tavasszal, most is jó formának örvend, neki valószínűleg nem lesz gondja a murvás részekkel. Evenepoel más kérdés, kavicsos és saras részek, technikás lejtmenet, kissé gyakoratlan még ilyen közegben. Simon Yates és Aleksandr Vlasov párosítása is érdekes lehet, mivel az orosz nem ehhez a körülményekhez van hozzászokva. Yates többször ment már ilyen etapokon, nála inkább a forma kérdéses. Abból a szempontból Vlasov előrébb jár, mint a brit riválisa. Végére pedig a Tobias Foss - Rein Taaramäe duó maradt. Foss is tudatosan készült, forma fokozatosan javul, míg az észt teljesítménye ilyen terepen erősen kérdéses.