Ahogyan arra számítani lehetett, Szaúd-Arábia végül tényleg labdarúgó-világbajnokságot rendezhet, mégpedig 2034-ben, miután Ausztrália visszavonta pályázatát.

Megtetszett a katari vb-rendezés a szaúdi vezetőknek

Viszonylag gyorsan kiderült, hogy Szaúd-Arábia rendezheti a 2034-es világbajnokságot. Az ihletet a tavalyi katari világbajnokság adta, hiszen hogyan lehetne jobban tisztára mosni egy országot a nemzetközi sajtóban (sportswashing), mint egy sikeres vb-rendezéssel? Mohamed bin Szalmán pedig úgy döntött, hogy országa világbajnokságot fog rendezni, rögtön össze is haverkodott a FIFA-elnökkel, Gianni Infantinóval, akinek feltett célja volt egy újabb torna az ázsiai kontinensen. Az úgynevezett sportswashing keretein belül, pedig pénzt nem sajnálva (eddig több, mint 500 milliárd forintot költöttek sportokra), mindent megtettek, hogy hamar megkapják a rendezés jogát. 

A terv eredetileg a 2030-as világbajnokság volt, de ezt végül elorozták előlük, viszont nagyon hamar kiderült, hogy egyedüli pályázók a 2034-es torna megrendezésére. Tudatosan készültek egy jövőbeni szaúdi vb-re, hiszen előbb megszerezték amolyan nagykövetnek Cristiano Ronaldót, akivel a szaúdi bajnokság mellett, magát az országot is népszerűsítik, majd a nyáron beindult a nagy szaúdi átigazolási üzletág, ahol olyan labdarúgók csatlakoztak a bajnoksághoz, mint Karim Benzema, Sadio Mané vagy Neymar. A történet azonban csak most kezdődik, hiszen ennél nagyobb terveik vannak az ország vezetőinek, hiszen Szaúd-Arábiát nagyhatalommá akarják tenni. 

Tudatos építkezés a Közel-Keleten

Amellett, hogy turisztikai szempontból olyan országot akarnak építeni, mint Spanyolország vagy Olaszország (több millió látogatóval évente), fontos szerepet szánnak a sportnak is. Már megpróbálták beprotezsálni csapataikat az európai Bajnokok Ligájába, de egyelőre marad számukra az ázsiai kiadás, miközben újabbnál újabb sztárokat akarnak leigazolni a szaúdi pontvadászathoz. Az olajból meggazdagodott ország nem lassít, tetemes összegeket költ a sportban, F1-es pályát építettek, Dakar-ralit rendeznek, európai szuperkupa döntőket szerveznek olasz és spanyol kluboknak, miközben Premier League csapatokat vásárolnak fel és juttatnak BL-főtáblára. 

A pénz mindenek felett!

Annak ellenére, hogy mennyi kritika éri Szaúd-Arábiát, hiszen a nők vagy a független sajtó jogait a sárba tiporják, embereket végeztetnek ki, migránsokat ölnek meg az országhatáron, mintha ez lényegtelen lenne, hiszen pénzzel bármit megoldanak. Lassan feledés homályába merül majd a Washington Post újságírójának feldarabolása is, amit a szaúdi vezetés utasítására követtek el. Mohamed bin Szalmán érinthetetlen maradt, egyre komolyabb befolyásra tesz szert, miközben senki sem mer ellene fellépni. 

Ahogyan azt cikkünk is mutatja, kiválóan működik a sportswashing, megfelelő emberek megkapják a pénzeket - ahogyan a katari vb-rendezés esetében is utólag kiderítették a turpisságot -, majd utána Szaúd-Arábia nagy világversenyek rendezését is megkapja. Mit jelent egy szaúdi-vb? Azt, hogy megint téli világbajnokságra készülhetünk, de mivel Bin Szalmánnak eléggé vad ötletei vannak (160 km hosszú város, 1 km-es magas lakótorony, sivatagban épített szabadtéri síparadicsom, ahol majd a X. Ázsiai Téli Játékokat rendezik), nem lepődnénk meg, ha addigra megoldanának egy szaúdi nyári foci-vb-t is. 

Elsőre tehát tényleg úgy tűnik, hogy pontosan megterveztek mindent, Mohamed bin Szalmán pedig nem hibázik, eddig majdnem minden sikerült neki, amit eltervezett, de meddig tart ki a pénz? A grandiózus tervekhez ugyanis temérdek vagyon kell, a végtelenségig pedig nem lehet emelni az olaj árát. Szaúd-Arábiának viszont nincsen más lehetősége a gazdasága fenntartására, csak az olajból befolyó összegek, hiába építenének a turizmusra, ezt megpróbálta Katar is, kevés sikerrel, ahogyan a sport sem jött nekik össze, hiába rendeztek világbajnokságot.

Szaúd-Arábia lesz a kivétel? Mi a véleményetek a 2034-es vb-rendezésükről?

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Mauromod/Shutterstock