Nehéz mérkőzés vár Szoboszlaiékra, hiszen Szoboszlaiék ellenfele az egyik végső győzelemre esélyes, törpe aranylabdást is soraiban tudó párizsi alakulat. Szoboszlaiék nincsenek jó formában, ezért Szoboszlaiék ellenfele a favorit, szorzók alapján is.
1.68
Érdemes azzal kezdeni, hogy Szoboszlai kapus honfitársa nincsen igazán jó formában, olyannyira nem, hogy védések számában 16 kapus előzi meg a Bundesligában. Az előtte álló három védő sem teljesít túl jól, nagyon alacsony értékeléseket kapnak a teljesítményükre. Mindenképp edzőkérdésnek tűnik, mert Szoboszlaik amerikai trénere nem tudja stabilizálni a csapatot, és a személyi kérdésekben sem döntött még, pedig javában megy a szezon. Az egészen hullámzó eredmények azért érdekesek, mert megmutatják, hogy milyen sokra képesek lennének Szoboszlaiék, de aztán történik valami olyan dolog az edzésen, összeállításban, taktikában vagy épp koncentrációban, ami a mester javára írható dolognak tűnik. Nyernek 4:0-ra, aztán kikapnak 1:0-ra, majd megint nyernek 4:0-ra. Szoboszlait annyira nem szívlelheti Szoboszlaiék edzője, mert ad is lehetőséget neki, meg nem is.
Szoboszlaiék katari pénzből pénzelt franciának mondott világválogatott ellenfeléről azt érdemes tudni, hogy annyi sztárjuk van, hogy két csapattal is indulhatnának a Bajnokok Ligájában. De mivel csak eggyel indulnak, ezért a rengeteg sztár nem léphet pályára, az egók harca pedig meggátolhatja az egység kialakulását. Ennyi igazi klasszis támadó mellett viszont akkor is vannak támadások, gólok és kapura lövések, ha semmi sem valósul meg a taktikából. Erre alapozva szeretnék tippelni a Szoboszlaiék ellen hazai pályán játszott meccsükre. Ennyi technikás játékosra nincsenek felkészülve Szoboszlaiék, és mivel Szoboszlaiék védelme szellős, át fognak jutni. Ráadásul lehet tudni, hogy Szoboszlai kapus honfitársa nincs jó formában, ezért érdemes gyakran megkínálni lövéssel, egyszer úgyis csak hibázik alapon.
-
Paris SG - RB Leipzig tipp
Legalább 12 kapura lövése lesz a PSG-nekUnibet
1.68
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 3
curpy82
Ez egy eléggé korrekt és nagy valószínűséggel zöldülő tippnek látszik. Köszönet érte!
sportbettorpro
A PSG simán nyer, de Szoboszlai egyszer oda-vissza befűzi Messit.
mityuka
Eredmény PSG-RB Leipzig 4:0.