A Parma számára még adott az esély, hogy jövőre akár az európai kupaporondon is megmérettessék magukat. Mire mennek Torinóban szombaton?
2.30
Torino - Parma
Az elmúlt évtized elején folyamatosan váltogatta edzőit a Torino, majd jött a Gasperini-korszak, utána Mihajlovic vette át a csapat irányítását, majd Walter Mazzari. A kényszerszünet előtt nem sokkal azonban Moreno Longo lett a gárda új edzője, rögtön három vereséggel nyitott. A klub utánpótlásában 7 évig dolgozó szakembernek mindössze 16 meccses élvonalbeli tapasztalata van a Frosinone edzőjeként. Akkor nem váltotta meg a világot, miből gondolják Torinóban, hogy most sikerülhet?
Ha így folytatja a Torino, könnyedén veszélybe kerülhet az első osztályú tagságuk. Zsinórban hat vereségnél tartanak a bajnokságban, nekik nagyon jól jött a szünet, talán kicsit rendezni tudták a sorokat. Ugyanakkor Longo eddig még nem bizonyított az első osztályban, ellentétben a rivális edzőjével, Roberto D'Aversával. Az egykor szebb napokat megélt Parmát az első osztályba vezette, majd benn is tudta tartani, ráadásul az újoncévükhöz képest még fejlődni is tudtak.
Dejan Kulusevski személyében van egy fiatal és kiváló szélsőjük, aki gólerős és helyzeteket teremt mások számára. Gervinho a rutint képviseli, míg Cornelius az erőt a csatársorban. Idegenben jól jön Gervinho tapasztalata (mindegyik gólját idegenben lőtte), erre számítanak a Parmánál Torinóban is. A vendégeknél nincsenek komolyabb hiányzók, ellentétben a hazai oldallal, ahol Simone Verdi játékára legközelebb csak a városi derbin számíthatnak júliusban.
A középpályára Ansaldi és Baselli hiányozhat, sokasodnak Longo problémái. Ha ehhez hozzávesszük, hogy idegenben nagyon hatékony csapat a Parma, hiszen, ha eljut 2-3 kaput eltaláló lövésig, abból egy gól biztosan érkezik. Aki bátrabb, az bevállalhatja a vendég DNB-t (2.48), mert lehet benne érték. Kitől kapott ki idegenben a Parma? Az első négy helyezett közül háromtól, illetve a szezon elején a SPAL-tól. Mi maradunk a vendég dupla esélynél, amit gólokkal kombinálunk!
-
Torino - Parma tipp
Fogadáskészítő: X2 + összesített gólok 1,5 felettUnibet
2.30
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Andrea Belotti, Torino FC (LiveMediaSrl/Shutterstock)