Ha így folytatódik minden Lyonban, akkor pár hét múlva annyi lesz csak a kérdés: meddig marad még Peter Bosz? Tényleg erre vár a holland szakember?

2021 aug 22. 13:00 Közvetítés: Unibet
Tipp: Clermont +1 góllal (AH)
Unibet
1.90

Kiégett a főnök?

Megmondom őszintén, sosem tartottam kiemelkedő edzőnek Peter Boszt, de tény és való, hogy az Ajaxnál elért eredményei (EL-döntő), impozánsnak tűntek. Amellett ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül, hogy az elmúlt négy éve a Bundesligában nem úgy sikerült, ahogyan eltervezte. Ezért is volt számomra furcsa, mikor Jean-Michel Aulas úgy döntött, hogy a holland mesterre van szüksége a csapatának. 

A klubnál akadnak ugyan fiatal tehetségek, de elsősorban olyanok alkotják a keretet, akiket újból fel kéne építeni (vagy még kéne valami plusz mentálisan a fejlődésükhöz). Az Ajax-féle sikersztori egyik kulcsa az volt, hogy a keretben többségében nagyreményű 18-23 éves játékosok voltak, nem így a Lyonnál. Bő másfél évtizede nem volt minőségi edzője a klubnak, nem hinném, hogy Bosz lehet a megoldás. Az első két mérkőzés kaotikusra sikeredett, mindössze egy pont a mérleg, pedig Aulas hattal számolt. 

Anthony Lopes (Fotó: Romain Biard / Shutterstock.com)

Az elnök tehát nem lehet boldog, de a szurkolók sem, mert lélektelen játékot produkált az OL. Az Angers otthonában szenvedtek, Anthony Lopesnek az első félidőben több nagy bravúrt kellett bemutatnia - de a hátrányt elsősorban az ő hibájának köszönheti a Lyon -, majd Toko Ekambi hagyott ki egy óriási helyzetet. Fogalmam sincs, hogyan fejelhette mellé a Lyon támadója azt a ziccert. A kimaradt helyzet megbosszulta magát, második félidőben folyamatosan kapta a kontrákat a Lyon, vége 3-0-s vereség lett a vége. 

A hétvégén az újonc Clermont lesz az ellenfél, de nem vehetik félvállról a találkozót, mert Pascal Gastien együttese kiválóan játszik. A Bordeaux és a Troyes ellen sima győzelem (egyaránt 2:0), de nem "bemákolva", hanem végig dominálták a meccseket, kidolgozott támadásokat vezettek. Minimum 55%-ban volt náluk a labda, ha így folytatják simán első tízben végezhetnek idén. Okkal csökken a szorzójuk a Lyon ellenében, nem lennék meglepve, ha a fásult és egyénieskedő csapatot meglepnék. 

  • Lyon - Clermont tipp

    Clermont +1 góllal (AH)
    Unibet
    1.90

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Olympique Lyon szurkolók (Fotó: Romain Biard / Shutterstock.com)