Ernesto Valverde 2022-ben visszatért, két és fél év után tért vissza, újból a Bilbao edzője lett. Alapból ez nem lenne nagy szenzáció, hiszen sosem tudott velük dobogóra kerülni, de időközben a Barcelonával megmutatta, hogy képes bajnoki címeket nyerni, utolsó sikeres korszaka a katalán csapatnak hozzá köthető. Meglepheti a mezőnyt a baszkokkal?
Pragmatizmus
A világ igazán akkor figyelt fel Ernesto Valverde munkájára, amikor a Barcelona edzőjeként meglepett mindenkit, hiszen igyekezett egy fegyelmezett csapatot összerakni, munkáját még Lionel Messi is nagyon kedvelte, két bajnoki cím köthető hozzá, illetve két csúfosan elbukott BL-párharc. Valószínűleg ez utóbbi maradt meg mindenki fejében, ahogyan lemorzsolódott a katalán csapat az Anfielden, illetve Rómában.
Valverde tudása azonban ott mutatkozik meg igazán, hogy amint távozott, szétesett a Barcelona. Az elmúlt 20 évet tekintve, sosem volt olyan stabil a katalánok védekezése, mint Valverde regnálása alatt, bajnoki meccset sosem veszítettek a Real Madrid ellen, akik akkoriban uralták Európát (3 győzelem és 2 döntetlen, ebből egy 5-1-es és egy idegenbeli 3-0-s siker). Valószínűleg, ha ennél is komolyabb játékosállományt kap (mondjuk Piqué nélküli Barcelonát), akkor BL-győztes lehetett volna.
A spanyol szakember hozzáállása viszont nem változott, pihenő jót is tett neki, rendezni tudta a gondolatait, majd visszatért ahhoz a Bilbaóhoz, akinek korábban már két ízben volt az edzője. Érdemes megemlíteni, hat szezonon át irányította a baszkokat, rendre a 4. és 8. hely között végzett a csapat, stabilan a gigászok mögött egy olyan korszakban, ahol a Real Madrid és a Barcelona mellett, az Atlético Madrid és a Sevilla is komoly tényező volt a spanyol ligában.
Változások éve
A spanyol bajnokság Valverde legutóbbi edzősködése óta sokat változott, nincsen már Messi, maradt ugyan a Barcelona és a Real Madrid, mint legerősebb klubok, de utána nem egyértelmű az erőviszony, ugyanis az Atlético Madrid az elmúlt egy évben kissé elszúrta a csapatépítést, míg a Sevilla kényszerből vált meg a legjobbjaitól. A Valencia továbbra sincsen azon a szinten, hogy top4-es csapatként tekinthessünk rá, míg a Real Sociedad nem tudott érdemben szintet lépni. Maradt a Villarreal, Betis és a Bilbao.
Míg a riválisok többsége a kettős terhelésre koncentrál - igazán feszített ősz vár rájuk -, addig a Bilbao szinte nyugalomban készülhet. A vízválasztó az október vége lehet, addigra kiderül, ott tudnak-e ragadni a top4-ben. A nyáron nem volt nagy mozgás, de a legfontosabb érkező az az Ander Herrera lehet, aki eddig mindössze 25 percet kapott, de valószínűleg a válogatott szünet után kaphat nagyobb szerepet Valverdénél.
Míg a többi csapatnak gondja lehet a november-december környékén megrendezett vb-ből is, addig a Bilbao keretéből valószínűleg csak Unai Simón lesz válogatott. A keret jelentős része pihenhet a télen, nem kell két hónapon át folyamatos készültségben állni, nem lesznek túlterheltek, ez pedig sokat segíthet a tavaszi menetelések során. A tavaszi sorsolásuk is kedvező, főleg annak a fényében, hogy a Barcelonával és az Atlético Madriddal akkor találkozhatnak, amikor azok európai kupameccsekre készülnek.
A Real Madrid az utolsó fordulóban lesz újból ellenfél a januári csörte után, így minden adott Valverde csapatának egy jó szezonra. A bajnoki rajt jól sikerült, nem volt nehéz sorsolásuk, megvolt az alapozás és az önbizalmat növelő sikerek. A Real Madrid és a Barcelona valószínűleg rutinból hozza az első két helyet, de a baszkoknak régóta nem volt ekkora esélye a top4-re, amit Valverdével be is húzhatnak.
-
LaLiga tipp
Athletic Bilbao top4-ben végez
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Ernesto Valverde (Fotó: Ververidis Vasilis / Shutterstock.com)