Gőzerővel zajlanak a londoni darts-világbajnokság mérkőzései, s a vasárnapi negyedik játéknapon sem maradunk sztárok híján. A program legnagyobb neve egyértelműen a korábban kétszer elődöntőző Nathan Aspinall lesz, de rajta kívül tábla elé áll még az ausztrálok feltörekvő játékosa, Damon Heta, illetve szintén az óceániai térségből érkezik a tavalyi VB meglepetés-embere is.

Sötét lónak számít a vasárnapi két kiemelt

Ahogy a felvezetőben írtuk, a nap két nagyágyúja ezúttal a novemberi Grand Slamen döntőző Nathan Aspinall, illetve az idén csapatvilágbajnoki címet nyerő Damon Heta lesz. Papíron biztosan Aspnak lesz egyszerűbb dolga Boris Krcmarral. A horvátok elsőszámú játékosa ugyan 3:0-lás tükörsima eredménnyel verte a japán Toru Suzukit a 96 között, ám a meccs színvonaláról sokat elárul, hogy Krcmar átlaga nem érte el a 80-at. Aspinall ellen már bizonyára feljavul, mindenesetre óriási meglepetésként érne, ha kiütné az angol elitjátékost.

Heta eléggé rosszul járt a sorsolásnál, ugyanis rögtön a második körben egy kétszeres világbajnokot kellene búcsúztatnia Adrian Lewis személyében. Jackpot nagyon könnyedén 3:0-ra győzte le a svéd Daniel Larssont az első körben, ám Heta már más tészta lesz. Mindazonáltal kissé meglep minket, hogy az ausztrál sikerére csupán 1.50-es oddsot kínálnak nekünk az irodák. Lewis akármennyire is döcög az utóbbi években, eléggé rutinos rókának mondható, aki máig bárkire veszélyes lehet, ha jobb napot fog ki. Véleményünk szerint ezeket a kimeneteles szorzókat a bukik benézték, így Jackpot oldalán lehet találni szép fogadási értékeket.

Délután Kelet-Európáé a főszerep

A nap első szekciójában láthatjuk majd a lettek kiválóságát, Madars Razmát. Razma egyre többször ér oda a major-tornákra, s olykor képes egész komoly szintekig eljutni. Példának okáért negyeddöntőzött az októberi Grand Prixen, illetve döntőzött is már televíziós tornán az European Tour keretében. A tavalyi VB nagyon nem jött össze neki, rögtön az első körben kiesett Steve Lennonnal szemben. Mostani ellenfele az indiai Prakash Jiwa lesz, aki korábban már feltűnt a világbajnokságokon, ám 80 körüli átlagai aligha jelentenek majd gondot a sokkal rutinosabb Razmának. Itt akár 3:0-lás sima lett sikerrel is számolni lehet, épp ezért -1.5-ös hendikepp győzelmére egész szép kis szorzóra lehet bukkanni a fogadási kínálatban.

Szintén a kelet-európai darts egyik ismert alakja Karel Sedlacek. A csehek ikonjára elég komoly feladat vár már rögtön az első fordulóban, hiszen a tavalyi világbajnokság abszolút meglepetésemberét, az ausztrál Raymond Smitht kellene idejekorán hazaküldenie. Smith egy éve debütánsként a legjobb 16 mezőnyéig menetelt, ahol aztán Mervyn King tudta két vállra fektetni nagynehezen. A bukik is teljesen tanácstalanok a favorizálást illetően, így fifty-fifty alapon tették ki nekünk a szorzókat. Valószínűsíthetően igazuk van, s nüanszok dönthetnek, hogy ki jut a második fordulóba.

Hirtelen nem is emlékszünk rá, hogy ukrán nemzetiságű játékos szerepelt-e már korábban a darts-világbajnokságon, ám most Vladyslav Omelchenko személyében keleti szomszédaink is képviseltetik magukat Londonban. Bevalljuk őszintén, számunkra teljesen ismeretlen az ukrán játékos, nem igazán találunk róla statisztikákat a neten, ám az talán kijelenthető, hogy az angolok rutinos playerével, Luke Woodhousezal szemben bombameglepetés lenne a továbbjutása. Woodhouse ugyan nem tartozik a PDC elitjébe, ám a novemberi Grand Slamen - annak ellenére, hogy a csoportkörben kiesett -, megmutatta, hogy jó periódusában képes klasszis mutatókat is letenni az asztalra. Könnyed angol győzelemmel számolunk ezen a csörtén.

Este kiélezettebb meccsek várhatnak ránk

A vasárnap esti programot, illetve a fogadási kínálatot böngészve talán nem lövünk nagyon félre azzal a kijelentéssel, hogy itt bizony aligha születnek 3:0-lás sima győzelmek. A négy párharcból három esetében akár igen szoros, 4.5 szett-overes csörték is becsúszhatnak, hiszen a szembenálló felek között nincsenek olyan minőségi különbségek, mint ami kibontakozhat esetleg egy Razma - Jiwa párharcon.

Az etap nyitómeccsén a Mike de Decker kezd a kanadai Jeff Smith ellen, s bár a bukik a fiatal belga sikerét valószínűsítik, 1.60 körüli oddsa valószínűsíti, hogy nem lesz ez könnyű menet számára. Szintén egy adok-kapok jellegű ütközet kerekedhet ki a Scott Williams - Ryan Joyce kettős meccséből is. A két angol közül az utóbbi időben Williams nyújtott talán jobb formát, ám Joyceban bármikor benne van, hogy jó eredményt érjen el. Mindkét meccs esetében nem botor ötlet egész kövér szorzón bepróbálni a 4.5 szett-overt. Ha már az egyiken leesik egy 3:2-es eredmény, pluszban zártuk az üzletet.

Nathan Aspinall meccse mellett az este egyik legérdekesebb csörtéjét szolgáltathatja Matt Campbell párharca Danny Baggish ellen. Baggish ugyebár két éve robbantott nagyot a VB-n, amikor többek között kiütötte Damon Hetát, Adrian Lewist, s a 32 között vérzett el az azóta eltűnő Glen Durranttel szemben. Kérdés, vajon idén összejön-e neki egy újabb sikeres menetelés, avagy a kanadaiak egyik legjobb nyíldobálója, Campbell idejekorán hazaküldi őt? A vöröshajú srác messze nem lebecsülendő játékos, nem véletlen, hogy az oddsmesterek csupán 1.40 körüli szorzón fizetnek a győzelméért.

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés