Látványosan pihent az elmúlt napokban a mezőnyhajrára Tim Merlier. Szakaszgyőzelemért érkezett, de eddig nem volt szerencséje. Az elmúlt egy napban azonban több tényező is kedvezően hathat a teljesítményére. 

Most már semmi sem kavarhat be

A Bora megzavarta Tim Merlier idei háromhetesét. Az ugyanis már az első két mezőnyhajrában látszott, hogy egy jó felvezetőember aranyat érhet. Felvezetője viszont csak a Borának volt, így Sam Bennett elhozott két győzelmet, maximalizálta a sikereit. Az ír sprinter azonban kiszállt, így szabad a rablás, hiszen Danny van Poppel innentől magának vezetheti fel a mezőnyhajrákat (mondjuk abban sem rossz). 

A hajrákat nyers erőből kell megoldani, ami már sokkal inkább hasonlít a 2017-es Vueltához, amikor Matteo Trentin nyerte sorra a befutókat. Most is valami hasonlót láthatunk, de már Sam Bennett nélkül. Szabad a rablás, gyakorlatilag a Merlier - Pedersen - Ackermann - Groves - McLay ötös versenghet a győzelmet, illetve ott van kakukktojásként Van Poppel, Teunissen és Leinhard. 

A 11. szakasz 191,2 km és mindössze 1500 méter szintkülönbséget tartalmaz, ezt ki kell bírnia a sprintereknek. A hajrá azonban trükkös lehet, ugyanis az oldalszél befújhat, mivel  szinte a tenger mellett ér véget az etap. Az utolsó 3500 méter teljesen sík, viszonylag széles út, de semmi sem védi őket a tenger felől érkező oldalszéltől. Ez szétkaphatja akár a "vonatokat" is, akik a sprintek készítik elő. 

Az ilyen oldalszeles hajrák esetében, ahol nincsen klasszikus felvezetővonat, az említett nyers erő és a nagyobb testalkat dönthet. Azokat a versenyzőket, akik nagyobb súllyal rendelkeznek, kevésbé viseli meg az ilyen befutó. Tim Merlier ezért is nagy favorit, hiszen a cyclocross múltja megtanította a kemény körülmények közötti versenyzésre is, de Mads Pedersen is kifejezetten szereti a "zord hajrákat". 

Meglepetés ereje

Mi épp ezért kicsit elvonatkoztatnánk tőlük, kockáztatunk, viszont nehéz kihagyni Danny van Poppel szorzóját. Egyelőre kérdéses, hogy milyen állapotban van - csapatát érintette a koronavírus, lehetséges, hogy benne is lappang a vírus, de reméljük nem -, viszont az már a korábbi hetekben is feltűnt, hogy a felvezetéssel nagy gondja nem volt. Fabio Jakobsen Európa-bajnok lett a segítségével, Sam Bennett két etapot nyert a Vueltán. Épp emiatt gondoljuk úgy, hogy most él a lehetőséggel, kihasználja fizikális adottságait, illetve jó helyezkedését és egy dobogós helyezést szállít a Borának. 

Kire figyeljetek még? Daniel McLay és Kaden Groves az életben maradásért harcol. A csapataik ugyanis veszélyeztetett helyzetben vannak a World Tour kiesés szempontjából. McLay azért érkezett, hogy minél több sprintben legyen ott a dobogón, de Groves terve is hasonló. Az ausztrál sprinter kétszer is rosszul helyezkedett, egyszer viszonylag jól, de akkor hiába lett harmadik a mezőnyhajrában, ha előtte a szökés hazaért. Abban is lehet érték, hogy valamelyikük a dobogón végez, mert mind az Arkéának, mint a BikeExchange-nek nagyon kellenek a pontok (kettejük szorzója egyaránt 2.00 felett van: Groves 2.40 és McLay 3.25)

  • Vuelta a Espana tipp

    Danny van Poppel dobogón végez

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés