Igazi középcsapat a Wolverhampton Wanderers, mely még mélyebbre rúghatja a Sheffield United kiesésre ítélt együttesét. Annyira a mezőny végén vannak a vendégek, hogy a hátrány már nem tűnik behozhatónak. Eközben a hazaiak a középmezőny közepén tengődnek a Chelsea alakulatával viaskodva. Szerintem nem kérdés, melyik a jobb csapat jelenleg, ezért aztán jöhet egy újabb bukás a vendégeknek.
1.44
Hullámzó formában a Wolves
Megnyer egy mérkőzést a Wolves, aztán vereséget szenved, majd újra győzni tud. Ilyen sormintát hoznak a Farkasok, kissé visszaestek egyébként. Karácsony után veretlenek tudtak maradni, egészen január végéig. Legutóbb legyőzték a Tottenhamet, ami remek eredmény, alig volt náluk a labda. Mindössze 29%-os birtoklás mellett tudtak nyerni 2:1-re azon a meccsen. Jól mutatja a hullámzást, hogy előtte viszont vereséget szenvedtek a Brightontól saját szurkolóik előtt.
Idegenben és hazai pályán is egyaránt 5-ször tudott nyerni a Wolves, saját közegüktől távolabb egyetlen góllal szerzetek többet. Még ezen a téren is teljesen kiegyenlített, közepes a mutatójuk. A teljes gólarányuk mínusz egyes, tehát szinte pontosan egyforma számú gólt szereztek és kaptak. Van 10 győzelmük és 10 vereségük, a maradék 5 alkalommal pedig döntetlenre végeztek. Egyetlen hiányzójuk van, Matheus Cunha személyében, aki viszont komoly veszteség. 9 gólt szerzett, 6 gólpasszt adott eddig a bajnok szezonban.
Kiesésre ítéltetett a Sheffield United
Még január végén arról írhattunk, hogy mindössze 9 pontja volt a Sheffieldnek, azóta gyűjtögetésbe kezdtek. Jelenleg 13 egységgel még mindig az utolsó helyen állnak. Ezt egy döntetlennel érték el, és egy győzelemmel. Ezeken kívül vereségek egész sora. Legyőzni a Lutont tudták, az mindenképp jól jött, hiszen egy közvetlen rivális ellen hoztak három pontot. Az eredmény 3:1 lett a végére, aztán a következő fordulóban kaptak egy 5-öst a Brightontól. Ez volt a legutolsó meccsük a mostani előtt.
Döntetlent pedig a West Ham ellen hoztak össze, egy egészen kaotikus és drámai végjátékban. Pirosat kapott egy játékosuk a 93. percben, ekkor még 2:1-re vezetett a West Ham, majd hosszabbítás 13. percében Oliver McBurnie büntetőből tudott egyenlíteni. Hoztak egy 2.05-ös xG mutatót, tehát várható gólok számát. Ha nem lenne elég bajuk, még sérültekből is van bőven náluk, közel 10 játékosuk nem bevethető ezúttal.
Wolves - Sheffield mérkőzés tippek
Az látszik szerintem, hogy egy kicsit jobban kvalifikált csapat ellen nem sokra jut a Sheffield együttese. Nem véletlen az Unibet kínálatában a vendég győzelemre adott 7.50-ös szorzó. Hazai győzelemre tippelek, egy kemény, harcos összecsapáson, ahol a lapokra történő fogadás sem rossz ötlet. Például a 4.5 lapnál többre 1.38-at adnak.
[merkozesek]
A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2024 február 24. 6:35 UTC.
-
Wolves - Sheffield United tipp
Wolves nyeri a mérkőzéstUnibet
1.44
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Sportfogadas.org