Csütörtök este kezdetét veszi az egyik legrangosabb esemény a darts-világ életében, mégpedig a csapat-világbajnokság! A soron következő négy napban egészen a vasárnap esti döntőig 32 nemzet két főből álló válogatottja mérkőzik meg a világbajnoki címért, s a mezőnyben a Bezzeg Nándor - Kovács Patrik duó által képviselt Magyarország is ott található! Reméljük a fiúk a tavalyi évhez hasonlóan ismét szép teljesítményt nyújtanak majd a németországi Frankfurtban sorra kerülő versenyen!
Históriáskönyv
A PDC szervezete 2010-ben hívta életre az évente megrendezésre kerülő World Cup of Darts versenyt. Gyakorlatilag a kiírás pár éve alatt a darts-világ egyik legnagyobb presztízzsel bíró tornájává nőtte ki magát, főleg azért, mert itt a játékosok elsősorban nem az egyéni, hanem nemzetük sikeréért állnak tábla elé! Az eddig megrendezett öt versenyen - 2011-ben ugyanis elmaradt - három angol és két holland siker született. A legutóbbi kiírást a Phil Taylor- Adrian Lewis párosítású angolok nyerték Skócia ellen, azonban talán az eddig lejátszott valaha volt legizgalmas döntő a 2012-es volt, amikor is szintén a szigetországiak nyertek, akkor az ausztrálok ellen, nem akármilyen dráma közepette...hirtelen hallálal ért véget a finálé. A videóban a darts sport történetének talán egyik legepicebb legjét láthatjátok. Reméljük - ha ilyet még egyszer nem is - hasonló izgalmakat átélhetünk majd az előttük álló napok során!
Menetrend
Mielőtt az első két nap mérkőzéseiből szemezgetnénk, lássuk a lebonyolítás rendszerét, ugyanis ez sem mindennapi. Csütörtökön és pénteken a válogatottak párosan lépnek fel a színpadon egy 5 nyert legig tartó mérkőzés során. Ekkor gyakorlatilag négyen dobnak a táblára egymást váltogatva, ami ugyebár a megszokott meccsek ritmusától eltér. Több lesz így a várakozási idő egy-egy játékos esetében, ami azért ritmus szempontjából zavaró tényező lehet a meccs során. Amelyik válogatott abszolválja az első kört, legjobb 16 között már a csapattársak külön-külön lépnek tábla elé 1-1 darab 4 nyert legig tartó meccsen. Ha a két párharc szett-eredménye 1-1, akkor az utolsó szettre párosan vonulnak fel, s döntik el a továbbjutás sorsát. Ez a menetrend gyakorlatilag a fináléig érvényes, ahol 3 nyert meccsig tart a mérkőzés! Nem maradt más hátra, minthogy pár mérkőzést ajánljunk az első körre!
USA - Fülöp-szigetek
Az első párharc amelyiken megakadt a szemünk, az a Larry Butler-Darryn Young fémjelezte amerikai válogatott (1,40) csörtéje a délkelet-ázsiai országgal szemben. A fülöp-szigetekiek (2,75) már több éve ott vannak a csapat-világbajnokságon, de eddig sosem tudták teljesíteni az első kört. Most sem éppen ők az esélyesek. Igaz, hogy az amerikai válogatott sem épp acélerős, de Butler és Young rendre ott vannak a BDO nagyobb eseményein, s több tapasztalattal is rendelkeznek nagyversenyek terén, mint az ázsiaiak. Úgy véljük ezen a szorzón érdemes lehet a jenkik továbbjutására tenni.
Magyarország - Thaiföld
A tavalyi évben a Bezzeg Nándor - Takács Gábor alkotta magyar válogatott (1,66) történelmi tettet hajtott végre, amikor megszerezték a magyar darts-sport első válogatott győzelmét Svédország ellen (lásd videóban a mérkőzést). A svédek voltak valamivel esélyesebbek, de Nándi és Gábor pazar játékkal mondhatni simán megverték őket! Idén abszolút optimisták vagyunk, mert a svédeknél azért gyengébb játékerőt képviselő thaiföldiekkel (2,10) kerültünk össze, emellett úgy véljük, hogy a magyarok egyre inkább erősödnek nemzetközi szinten is. A hazai bajnokság színvonalának emelkedése miatt a játékosok egyre inkább kényszerítve vannak a fejlődésre. Nándi évek óta az egyik legkiemelkedőbb játékos honi, illetve kelet-európai környezetben, Patrik pedig a feltörő fiatalság, aki egyre inkább meghatározó playere a magyar darts-elitnek! Úgy véljük, hogy ha nem is könnyedén, de le fogjuk győzni az ázsiai válogatottat. Egyedüli zavaró tényező Patrik esetében az a hype lehet, ami ilyen jellegű versennyel együtt jár. Hatalmas csarnok, reflektorfény, több ezer hangos szurkoló...sosem volt még életében ilyen hatalmas rendezvényen játékosként...reméljük mentálisan felkészült lesz, s ha igen, akkor irány a 2. kör!
Wales - Finnország
A poszt végére azt is írhatnánk, hogy egy tuti tippet adunk, de mint tudjuk a dartsban különösen él az a bölcsesség, hogy sosincs tuti tipp. Mindenesetre Wales (1,22) első körben való kiesése hatalmas meglepetés lenne a finnek (4,00) ellen. Tévedés ne essék, utóbbiak sem kutyaütő nemzet darts terén, de Wales kis túlzással nagyhatalom, s Mark Webster - Gerwyn Price duójuk rendre ott van a PDC nagyobb versenyein. A finn játékosokról ez nem mondható el. Emellett Wales esélyeit támasztja alá az a tény, hogy a bet365 oldalán az 5. a rangsorban a végső győztesek terén! Tavaly lebőgtek a VB-n azzal, hogy már a 2. körben kipottyant a Webster - Jamie Lewis páros, most igyekeznek majd kiköszörülni a csorbát. Mi a legjobb 16 közé mindenképpen odavárjuk a szigetországiakat!
További tippek
Ugyan minimális a szorzó, de gyakorlatilag készpénznek vehető a címvédő Anglia továbbjutása a spanyolok ellen (1,14), illetve a Suljovic-Rodriguez fémjelezte osztrákok győzelme az olaszok ellen (1,16). Ugyan darts területén a belgák szintén nagyhatalomnak számítanak elsősorban a Huybrechts testvérek révén, mi mégis óva intünk mindenkit a lengyelek elleni meccsük kapcsán. Az utóbbi időben Kim és Ronny elég haloványak, szóval bőven lehet rizikó ebben a meccsben. Érdemes megnézni őket az első körben és az abból leszűrt tapasztalatok után láthatjuk, mit is kezdhetünk velük a jövőben. Hasonló a helyzet az észak-írek esetében, mert ugyan Daryl Gurney soha nem tapasztalt jó formába lendült, viszont csapattársa Brendan Dolan irgalmatlanul visszaesett. Szóval az ő esetükben is óvatosan, mert a japánokban lehet potenciál. A hollandok és a skótok sima továbbjutásáról nem is érdemes szót ejtenünk.
-
Darts - World Cup of Darts tippek
USA - Fülöp-szigetek (USA nyer) -
Magyarország - Thaiföld (Magyarország nyer)
-
Wales - Finnország (Wales nyer)
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 1
tevagyaz19
csicska USA odaállt flegmán... meg is érdemlik!