Miután véget ért a wimbledoni torna, pár hétre visszaugrottunk salakra. A füves pályás szezon után gyorsan lezavarták a budapesti, majd a palermói tornát, ahol az itt szereplő két játékos pályára is lépett - eltérő sikerességgel. Most egymással néznek farkasszemet Hamburgban.
1.86
Rakhimova: nem a legjobb hetek után érkezik az orosz
Kamilla Rakhimova (3.45) egy vereség szériának próbál a végére érni Hamburgban. Miután a Roland Garros harmadik körében papírforma vereséget szenvedett Aryna Sabalenka ellen, nem tudott nyerni. Három füves pályás tornán is indult és mindössze döntő szettes tie-break vereségekre futotta tőle. Aztán eljött Budapestre is, ahol az első fordulóban meglepetésre Astra Sharma két sima szettben verte őt. A következő fordulóban láttam játszani az ausztrált Kaja Juvan ellen, azonban nem volt semmi extra benne: simán ki is esett, majd azóta már a hamburgi selejtezőben is elvérzett a török Sonmez ellen.
A fenti tények alapján azt gondolom, hogy az orosz továbbra sincs kirobbanó formában, ha egy hete igencsak elverték és előtte se termett számára túl sok babér. Ebben az évben amúgy meglepően sok salak pályás meccset játszott, azonban a legnagyobb sikereit így is kemény, azaz gyorsabb borításokon érte el. Meglepő lenne számomra, hogyha most egy salakos játékost tudna búcsúztatni.
Osorio Serrano: akinek a salak sokkal inkább az otthona
Korábbi junior US Open győztes a kolumbiai Maria Camila Osorio Serrano (1.32), aki salakon sem ismeretlen. Bogotában már tornagyőzelmet is aratott 2021-ben ugyanilyen borításon, ami eddig egyetlen tornagyőzelme. Idén azonban elég jól ment neki hasonló körülmények között, miután Rómában is a legjobb 16 közé jutott, illetve a French Openen is felkvalizta magát egy kis szerencsével és nyert is meccset a főtáblán.
Múlt héten a sikertelen wimbledoni szereplés után Palermóban próbálkozott, ahol verte a szebb napokat is megélt Fiona Ferrót, majd azt az Erika Andreevát, aki nem keverendő össze az utóbbi hónapokban berobbanó Mirra Andreevával. Végül Olaszországban Mayar Sherif állította meg, ami elnézve az egyiptomi formáját, egyáltalán nem meglepő vereség.
A lassú borítás kedvezhet Osoriónak
A németországi Hamburg lesz tehát a mérkőzés helyszíne, ami inkább a lassabb salakos borítások közé sorolható. No, nem annyira mint az a Bogota, ahol Osorio Serrano győzedelmeskedett, viszont egy szinten van az előző héten megrendezett palermói és budapesti tornákkal. Azokkal, ahol Rakhimova nem éppen szerepelt jól, míg Osorio hozta a kötelező győzelmeket. Egyébként az orosz az elmúlt években inkább gyorsabb borításokon ért el sikereket és ezért nem is meglepő, hogy a lassabb salakok nem az ő pályája. Reméljük nem most fog megtáltosodni.
A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 július 23. 8:6 UTC.