Az előjelek alapján izgalmas mérkőzést tartogat számunkra az OTP Bank Liga soron következő, 22. fordulójának szombati első mérkőzése. Az éllovas Paksot múlt héten idegenben legyőző Zalaegerszeg a szintén jó periódusban lévő Kecskemétet látja vendégül.
1.52
Múlt héten listavezetőt győzött le a Zalaegerszeg
Már az elmúlt hetekben többször írtunk róla, hogy ismételten remek húzásnak bizonyult Márton Gábor újbóli szerződtetése Zalaegerszegre. A tréner a téli szünet alatt mentálisan összekapta a csapatot, s ennek szinte azonnal látható eredményei lettek. Bedi Bencéék a 2024-es meccsek mutatóit tekintve simán a tabella élmezőnyébe tartoznak, annak köszönhetően, hogy legyőzték például a Fehérvárt (3:1), vagy a legutóbbi játéknapon idegenben az éllovas Paksot (3:4).
Őrült egy 90 percet láthatott az, aki múlt péntek este úgy döntött, hogy követi a Paks-ZTE összecsapást. A felek talán a mostani szezon legjobb mérkőzését produkálták, fordulatos forgatókönyvvel. Az első játékrész végén úgy tűnt, hogy ezúttal nem terem babér Antonio Mancéék számára, hiszen 2:0-lás hátránnyal vonultak szünetre. A második félidőben aztán alaposan felpörögtek az események. Egyrészről potyogni kezdtek a gólok, másrészről a kék-fehérek 3:1-es hátrányból tudtak a meccs végére 3:4-re fordítani úgy, hogy közben egészen elképesztő találatoknak lehettünk szemtanúi.
A sikernek köszönhetően a Zalaegerszeg lett idén az első olyan együttes, akik képesek voltak Paksról elhozni mindhárom pontot, illetve mindezen túl Márton Gábornak külön örömre adhat okot, hogy a támadósora kezd igencsak komoly tényezővé válni. Antonio Mance mellé találatok terén egyre inkább zárkózik Yohann Croizet is, illetve a nemrég Fraditól kölcsönbe érkező Gruber Zsombor szintén betalált múlt pénteken. Ilyen győzelem után abszolút jó mentális állapotban, önbizalommal eltelve várhatják Zalában a vendégségbe érkező Kecskemétet.
Nehéz dolga lesz a Kecskemétnek a ZTE Arénában
A fentiek alapján nem éppen a legjobbkor érkezik Zalaegerszegre a Kecskemét. Bár Szabó István gárdája az ellenfélhez hasonlóan eredmények terén egész szépen muzsikál tavasszal, azért a mutatott játék nem mondható pazarnak. Talán a tavaszi idény első mérkőzésén Mezőkövesden produkált meggyőző focit a KTE, a legutóbbi bajnokikon viszont inkább a feszült, brusztolós játékstílus jellemezte Vágó Leventééket.
Ezekből többnyire jól jöttek ki, hiszen a paksi látogatásukat leszámítva, minden mérkőzésüket tető alá hozták 2024-ben. Legutóbb hazai pályán az Újpest ellen tudtak nyerni 1:0 arányban, ám hozzá kell tenni, hogy talán a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna. Viszont a fővárosiak nem tudtak élni lehetőségeikkel, többek között 11-est rontottak, így a három pontot a Széktói stadionban tartotta a Kecskemét. Kellett is ez a siker nekik, hiszen most szombaton talán az elmúlt hetek legnehezebb mérkőzése vár rájuk Zalaegerszegen.
A kimeneteles fogadási piacon a Zalaegerszegben van az érték
Mielőtt rátérnénk lenti fő tippünk megindoklására, érdemes szót ejteni az esélyekről. A hazai fogadóiroda oddsmesterei szerint erősen benne van a döntetlen ebben a mérkőzésben, hiszen mind a Zalaegerszeg, mind pedig a Kecskemét szorzóját bőven-bőven 2.00-lás határ felett adják a TippmixPronál. Mivel úgy véljük mi is, hogy a két csapat közül jelen pillanatban inkább a ZTE-t lehet favorizálni, így az alternatív fogadási piacokon a draw no bet opció esetében egységnyi téttel érdemes lehet behúzni Márton Gábor együttesét.
Mi ezúttal az ázsiai goal-line piacra helyezzük tétünket
A fenti megérzés ellenére a mostani meccs kapcsán inkább a gólos fogadások irányába terelődtünk el. Látva a Zalaegerszeg Paks elleni játékát, illetve tavasszal nyújtott produktumukat, nehéz elképzelni, hogy hazai pályán ne vegyék be legalább egyszer Varga kapuját. A Mance-Croizet-Gruber trió erősnek hangzik, s tényleg van olyan jó passzban most ez a ZTE, hogy komolyabban megindulhatnak a tabellán felfelé.
Minden bizonnyal Kecskeméten is számolnak ezzel a tényezővel, s Szabó István aligha 0:0-lás eredmény kiharcolására fog berendezkedni. Vendégoldalon is akadnak potens csatárok, elég ha csak azt a Lukács Dánielt emeljük ki, aki télen érkezett vissza Kecskemétre a Diósgyőrtől, s szép számmal szállítja a dugókat. Horváth Krisztofer kapcsán pedig nem is érdemes részleteznünk, hogy mennyire fontos láncszeme a Kecskemét offenzív szekciójának.
Mindent összevetve tehát úgy gondoljuk, hogy ezúttal megszakad a Kecskemét két bajnoki óta tartó underes sorozata, s bizony itt jó esély kínálkozik egy overre. Úgy gondoljuk, hogy az irodák kissé elmérték itt egy gólgazdag csörte valószínűségét, s a 2.5-ös határra adott duplázós oddsban határozottan fogadási értéket érzünk. Mi ugyanakkor biztosítjuk ezt az elgondolást az ázsiai goal-line piacán 2.0-lás határon, ahol szintén egész korrekt szorzót kínál nekünk a TippmixPro.
-
Zalaegerszegi TE - Kecskeméti TE tipp
gólok száma 2.0 (AH)TippmixPro
1.52
Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig
A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 3
bitang
A Paks-ZTE -n a második paksi gól után(1:57) Gyuri bá' arca mintha kissé gondterhelt lenne.. Gondolom a végére kisimult. :))
robmiller
Szerinted fosik, hogy a végén bajnokok lesznek? :D
bitang
Ő is tudja, attól nem kell félnie, de ezt a meccset masszívan vendégre húzhatta.. :)