Ritkán foglalkoztatnak a felkészülési mérkőzések, mert ezek eredményeinek igazából nincs jelentősége. Most a DVSC - Kisvárda találkozó kapcsán mégis kivételt teszek ezen szokásommal és egy "fantázia beindító" tippet küldök játékba. A hazai csapat gólszerzése mind a két félidőben nem egy földtől elrugaszkodott gondolat. A másodosztályú bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési találkozója lesz ez a Lokinak, s mint ilyen biztos, hogy megpróbálnak közönségszórakoztató játékkal előrukkolni a Nagyerdei Stadionban.
A Debrecen, mint köztudott kiesett a magyar első osztályból. Ennek hozadékaként hatalmas változásokon esett át a klub, mind vezetői szinten, mind a játékoskeretét tekintve. Ezek a változások egyértelműen az azonnali feljutást célozzák meg. A keret kialakítása is ennek szellemében történt és legyünk őszinték, sikerült olyan minőségi magyar játékosokat igazolniuk a távozó légiósaik helyére, akikkel elérhetik céljaikat. A teljesség igénye nélkül Poór Patrik, Tischler Patrik, Korhut Misi vagy Sós Bence személyében azonnal hadra fogható, kész játékosok állnak Kondás Elemér rendelkezésére. Az általam nagyon tisztelt Eli (bocsánat a megszólításért, de én ilyen viszonyban vagyok vele) van annyira rutinos és jó edző, hogy ezzel a kerettel végrehajtsa a kitűzött célt. Felkészülési mérkőzéseiket eddig hibátlanul hozták és a fokozatosság elvét betartva mindig erősebb és erősebb ellenfeleket választottak. Pár nappal ezelőtt az osztálytárs Nyíregyháza ellen nyertek meggyőző fölénnyel (v.e.: 4:0, f.i.: 1:0) és a bajnoki főpróbájukat sem szeretnék elrontani.
Ami az egyik oldalon "fontos" találkozónak tekinthető, az a másik oldalon csak "egy meccs" a felkészülés jegyében. Az immár Supka Attila edzette Kisvárdának sikerült megőriznie első osztályú tagságát, ezért Őket a felkészülésük kellős közepén éri ez a Loki elleni találkozó. Terhelésből érkezve nem mondanám, hogy fél vállról veszik majd a várdaiak a meccset, de nem fognak a kardjukba dőlni ha esetleg vereséget szenvednek. A játékospiacon mindig aktív Kisvárdán érkező oldalon a nagy bejelentésekkel egyenlőre várnak ( vagy nincsenek ??? ) a keret megerősítését illetően. Meghatározó távozói viszont vannak az együttesnek, ezért kijelenthetjük, hogy jelen pillanatban gyengébb játékerőt képviselnek, mint akár csak egy hónapja. Látható volt ez a hétközi, egyébként 2:0-ra megnyert Kazincbarcika elleni felkészülési találkozójukon is. Ezért "szeretem" ezt a Supka Attilát és "munkásságát", mert ez a fickó a semmit is olyan szépen meg tudja magyarázni, hogy lassan kezded elhinni, hogy történt is valami. Valami azért mégis történt, mert ez a mérkőzés volt a klub régi címerének a hattyúdala, de ez a foci szempontjából másodlagos.
Komoly felvezetéssel, többek között egy mérkőzés előtti szurkolói ankéttal egybekötött mérkőzésen várja a Kisvárdát a Debrecen. A várhatóan népes szurkolótábor előtt rendezett találkozótól azt várom, hogy a hazai piros-fehérek az első pillanattól kezdve megpróbálják majd uralni a találkozót és támadólag lépnek fel. Ez bőven elég lehet ahhoz, hogy mind a két félidőben megadásra késztessék a vendégvédelmet.
Hozzászólások 3
Sound
Szia Pisti!!
Szerintem ez egy jó tipp/gondolat..Úgy tűnik outsider-ként, hogy a Kisvárda most "beválasztott", szerintem a novembert nem éri meg nálatok Supka. Előrébb tart a csapatépítésben a Loki, s hiába van két hét még az nb1-es rajtig...felőletek nem sok jó hírt hallani eddig. Ha rossz lesz a kisvárdai rajt (első 6-8 forduló), akkor Révész Attila tutti belenyúl..így szezon előtt a Budafok,Paks, Várda trió tűnik a leggyengébnek, s ebből a trióból a nézőszám/támogatottság miatt Nektek kéne túlélni az előttünk álló szezont.
Várda64
Szia Ricsi! Jelen állás szerint túláraztad a Supkát. Én max. 5 fordulót tudok neki megelőlegezni, de ha három sittel nyitunk, akkor kb. ott lejár a mandátuma. Most egyet nem értek, azt viszont nagyon, hogy miért nem jön már elő Attila a kiszemelt igazolásainkkal. Kétszer volt Svájcban ez ügyben, tehát úgy gondolom valami van a tarsolyában. Vagy az is lehet, hogy a saját pénzügyeit rendezte az egyesület költségén? :D :D Élő streamen nézem majd a meccset, mert még valahogy nem ragadott magával az az igazi hamisítatlan foci láz. Utána okosabbak leszünk. :)
Sound
"Kétszer volt Svájcban ez ügyben, tehát úgy gondolom valami van a tarsolyában." Ha az a Tarsoly belekeveredik...végetek :)