A negyeddöntőkkel folytatódik az Európa Liga 2019/2020-as kiírása, de a jelenlegi körülményekre való tekintettel, már csak egy találkozón dől el a továbbjutás kérdése.
Az olasz csapatnak nem lesz ismeretlen terep, az előző fordulóban 2-0-ra verték a spanyol Getafe együttesét, szintúgy egy találkozón.
Mindkét csapatnak végett ért már a szezon, a németeknek már másfél hónappal ezelőtt, a csapat épphogy lemaradt a BL-ről, de az Európa Liga főtáblás helyezés biztosított az ötödik hellyel. Ha csak meg nem nyerik az EL-t...
Az Inter csapata nagyott hajrázott a bajnokságban, ennek köszönhetően csak egy ponttal maradt el a bajnok Juventus mögött.
Egy hiányzója lesz a friss olasz ezüstérmesnek, ez a személy pedig az uruguay-i Matias Vecino. A németeknél három játékosra nem számíthat a holland Peter Bosz, Amirire, Aranguizra és Paulinhora. Paulinho kívételével alapemberek, és ha ez nem lenne lég még ott van Kai Havertz ügye is. Az egyik legtehetségesebb és legígéretesebb német játékos átigazolási huzavonája is hónapok óta húzódik.
A 2002/2003-as BL-ben már találkoztak egymással, szóval erre alapozni nem lehet.
Most, hogy a bajnokságoknak vége, és akkor rendezik a kieséses szakaszt amikor, illetve hogy egy mérkőzésen dől el a továbbjutás, hogy most az is meg szeretné nyerni akinek eddig púp volt a hátán a sorozat, rotáltak, a bajnokságra fókuszáltak...
Nálam az Inter esélyes a végső győzelemre is, nem gondolom, hogy a Bayer akadályt jelent egy jó formában lévő Internek. Az olaszok a legutóbbi 10 találkozójukon 9 alkalommal is minimum 2 gólt szereztek, ma is ezt várom.
Hozzászólások 3
HT
Az Inter szépen hozza a legalább 2 gólos meccseket, és ezen a mérkőzésen sem állhatnak be védekezni, ha netán megszerzik a vezetést, úgyhogy nagyon könnyen összejöhet ezúttal is a 1,5 gólos over a részükről.
BvB_09
A 2002/2003-as szezonban találkoztak egymással... sajnos benne felejtettem a már kifejezést, ami nem kell oda.
BvB_09
Az utolsó bekezdésben van egy hogy is, ami nem illik a szövegkörnyezetbe. Az Inter csapatát most nagyon erősnek gondolom, fejben is nagyon együtt vannak, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az újraindulás óta veretlenek, és sikerült odaérni a második helyre. Nagyon remélem, hogy sikerül a bajnokságbeli formát hozni és akkor nem lehet gond a két góllal.