Attól függetlenül, hogy nincs túl nagy szerencsém kedvenc csapatom mérkőzéseinek megtippelésével, most sem szeretnék kihátrálni a tippelés alól. Annál is inkább nem, mert konkrét elképzelésem, mi több elvárásom van a csapattal szemben a Budafoki MTE-Újbuda elleni találkozóval kapcsolatban. A három szakaszra bontható magyar NB I második körének nyitómérkőzését lendületből "BE KELL HÚZNIA" a Kisvárdának! Miért a "KELL"? Mert minden Kisvárda szimpatizánsban, legyen az vezető, játékos, szurkoló egyetlen egy tüske van eddig a szezont illetően, az pedig nem más, mint a Budafok elleni vereség. Nem azért, mert az újonc Budafoktól éppen nem lehet vereséget szenvedni (sikerült ez más csapatoknak is), hanem azért, ahogyan az anno megszületett. Most a visszavágás reményében úgy gondolom, hogy a hazai csapat kettőzött erővel veti majd magát a küzdelembe és annak elégnek kell lennie egy újabb győzelemhez.
Igen újabb, mert a bajnokság előtt kicsit lesajnált, kiesésre jelölt szabolcsi kis csapat bajnoki teljesítményével már egy hármas győzelmi szériánál tart a bajnokságban. Ez az extra teljesítmény jelen pillanatban a bajnoki dobogó második helyén tartja Lucasékat és reális esélyt látok arra, hogy ez az aktuális forduló után is így maradjon. Supka Attila keze alatt komoly fejlődés tapasztalható mind a játék minőségét, mind a taktikai repertoárt illetően. Ha kell folyamatos nyomás alatt tartja aktuális ellenfelét a gárda, de tudatosnak tűnik a mérkőzésenként többször előkerülő totális letámadás ugyan úgy, mint a terület szándékos átadása. Biztos vagyok benne, hogy most is megfogja találni a Budafok elleni nyerő taktikát a Mester. Slobodan Simovic továbbra is maródi a középpályáról, de a Paks elleni mérkőzésen láthatta mindenki, hogy bármennyire fontos láncszeme a csapatjátéknak, pótolható. A csupa szív, elveszett labdát nem ismerő brazil csatár Fernando Viana letöltötte eltiltását, így Ő is hadrafogható, ami azért nem egy rossz ómen a piros-fehér szimpatizánsok számára.
Elfogyott az újoncok lendülete a Budafoknál? Olybá tűnik igen. Már a harmadosztályú Dabas-Gyón elleni kupamérkőzésen érzékelhető volt, hogy valami nem kerek Csizmadia Csaba alakulatánál, amit azóta megtetéztek még két bajnoki vereséggel. Érzi a szakvezető is, hogy gödörbe kerültek, mert rendesen belenyúlkál a csapatába meccsről-meccsre, de a frissítések nem igazán éltek a lehetőséggel. Én legalábbis ezt láttam a legutóbbi PAFC elleni mérkőzésükön. Ha a Puskás Akadémia nullán tudta Őket tartani, akkor ez simán összejöhet a Kisvárdának is. Innentől kezdve tulajdonképpen már csak az a kérdés számomra, hogy a várdai támadók milyen hatékonysággal tudják majd értékesíteni a lehetőségeiket.
Csúszós, vizes pálya és valószínűleg ködszitálás, valamint csontig hatoló hideg várja majd a kora délutáni mérkőzés résztvevőit. Ezt csak azért írom, mert a nehezítő körülmények általában a gyengébb, esélytelenebb csapatokat segítik. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy nem fogja agyonnyomni Bumbáékat az esélyesség terhe, valamint ott van még bónusznak a visszavágás reménye.
U.i.: Ebben a pillanatban tekintettem ki az ablakon, Kisvárdán esik a hó! :)
Hozzászólások 4
Sound
Jeee! Mekkora fílingje van ennek a meccsnek! Emlékszem, hogy zsúfolt lelátó előtt Budafokon 2:1-re kikapott a Kisvárda a monszunesőben. Alapban rajt vagyok a meccsen és a szokásos 1,5 overre utazom, jelenleg 1,25. Támogató az elemzésed a tippem tekintetében Várda köszönöm, de azért megvárom, hogy milyen körülmények között lesz a meccs, gondolom, hogy a szurkolók nem mehetnek havat lapátolni, s nem tudom, hogy van-e működik-e a pályafűtés? Remélem nem jön közbe semmi, és nézni tudom a találkozót! Milyen már a sors: az első meccsük is embertelen körülmények között volt. Meg itt ez a Supka is, hát hasítotok vele Pistikém, pedig mi már tanévkezdésre kirúgattuk látatlanban, most meg sosem látott magasságban Szabolcs egyetlen csapata :)
Várda64
Ebben a pillanatban érkeztem haza Kisvárdáról Ricsikém. Bűbájos belső informátorom szinte csak pozitív hírekkel látott el. Egyedül Niko Datkovic megfázása ami aggasztó, de nyertünk már nélküle is meccseket. Én azért akkor vagyok nyugodtabb ha Ő játszik a védelem tengelyében. Slobodan Simovic sérülése sem annyira súlyos, mint azt előre prognosztizálták. Az idei esztendő utolsó 2-3 mérkőzésén már bevethető lesz. Pályafűtés van és működik is, de különböző halmazállapotban elég sok csapadék volt az elmúlt napokban. Nem tudom milyen állapotban lehet a talaj felső rétege. De ezt ha a legelőn játszanánk le, akkor is meg kell nyernünk!!! Ez becsületbeli ügy. Vírusosunk szerencsére csak a kispadról van, Híres Gabi személyében. Bírom a fazont, az MTK meccs után szívtuk egymás vérét a pálya szélén is meg az M3-as egyik parkolójában is, mert sárgát kapott. :D :D :D
Várda64
Közben megint változott a leányzó fekvése. :D Messengeren küldtem egy fotót hol jártam az imént. :)
Sound
Láttam Pisti! Kiràlysàg van!!!