"Azt mondják magasról lehet nagyot esni" dalszöveget minden Follow The Flow kedvelő ismerhette eddig is, viszont kedd óta minden MU szimpatizáns azonosulni ezzel a kiragadott mondatrésszel. Valamiért úgy alakulnak eddig a vörös ördögök eredményei, hogy Solksjear mérlege valahogy mindig stabilan középen álljon, szezon elején nagyon nem ment a bajnokságban, viszont BL-ben idegenben verték a PSG-t, míg hazai pályán adtak 5-öt a Leipzignek. BL-ben jöttek a botlások viszont a PL-ben négy meccses győzelmi sorozatban vannak, ezért fel sem tűnt, hogy megéghet alattuk a talaj a BL-ben, és hát meg is égett.
Bajnokságban bár négy meccsen tudtak zsinorban nyerni, ebből 3 alkalommal hátrányból kellett fordítsanak, a maradék egy alkalommal pedig egy árva büntetővel tudták verni a WBA-t hazai pályán. Véleményem szerint a keretből Solksjear közel sem tudja kihozni a maximumot, és nem képviseli azt a szintet ahová az United Ferguson visszavonulása óta próbál visszajutni, múlt héten is láthattuk ha nincs Bruno ez a MU nem sok mindenre képes a labdával, s ez korántsem bizalom gerjesztő az edző felé, ha egy csapat ennyire ki van szolgáltatva egyetlen játékosnak.
Ezzel szemben Guardiola egy teljes és viszonylag pihentett kerettel tud készülni a manchesteri derbire, sérültek listáján egyedül Garcia játéka kérdéses. Tekintve, hogy a BL-ben hamar bebiztosították a továbbjutást ott is lehetőség volt pihentetve, múlt héten meg miután a Fulham ellen nagyon hamar két gólos előnyben voltak a második félidő teljes egészét félgőzzel tudták lehozni.
Tottenham elleni vereség óta sokkal magabiztosabban hozza a meccseit Guardiola, míg a MU-ra elég sötét idők várnak így, hogy kiestek a BLből, illetve Raiola hétfőn megkavarta Pogba körül az állóvizet és bejelentette a játékosa távozási szándékát. Utóbbi két egymás elleni meccsükön Guardiola húzta a rövidebbet, és mindkétszer vereséget szenvedtek, ez szombat délután minden bizonnyal változni fog, és egy sima vendég győzelmet várok a találkozótól.
Hozzászólások 3
Sound
Boti, ne feledd, hogy lesz 2000 hazai néző (meglepően nagy hatása volt a múlt héten is a hazai csapatok játékosaira, ugye csak hazai drukkereket engednek be), s a városi rangadó mindig más. Szerintem ezen a meccsen bármi és annak elnkezője is előfordulhat. Ahogy írtad: az MU egy igazi hullámvasút!
LFCfanBoti
Az Old Trafford sohasem a megfelelő akusztikájáról volt híres, illetve ha jól tudom Manchester még a harmadik zónában tartozik a besorolás szerint, ahol nem mehetnek nézők a mérkőzésre.
Sound
Oh, azt gondoltam, hogy Angliában egységesen minden meccsre kétezer hazai szurkolót beengednek, mondjuk az összes múlt hétvégi meccset nem néztem át, de most gyorsan megteszem!