Elvileg rangadóval zárul az OTP Bank Liga küzdelemsorozata 2020-ra, hisz a tabella második helyezettje fogadja a negyedik helyezettet. Viszont ha nevén nevezzük a gyereket, hogy a székesfehérvári MOL Fehérvár FC fogadja a Kisvárda Master Good csapatát, akkor azért a hazai fociban jártasabb emberkék tisztában vannak vele, hogy összességében milyen végkimenetelre számíthatunk ennek a mérkőzésnek a kapcsán. Szívem, lelkem a vendégcsapaté, de összességében nem lehet kérdéses, hogy ki hagyja el ma győztesen a MOL Aréna Sóstó gyepszőnyegét.
Először találkozik ebben a szezonban a két csapat, mert szeptember végén halasztásra került a Kisvárda - Vidi bajnoki, a székesfehérváriak nemzetközi kötelezettsége miatt, melyet 2021. januárjában pótolnak majd be a felek. Ez viszont nem befolyásolja azt a tényt, hogy a mostani pályaválasztó az otthonában verhetetlen és legyünk realisták, a szezon legnagyobb meglepetése lenne, ha a mostani mérkőzés után ez nem maradna így. Mind értékben, mind minőségben bőven ellenfele fölé nő a Vidi és ennek a pályán is jelentkeznie kell. A hazai piros-kékek szerezték eddig a bajnokságban a legtöbb gólt és most is arra számíthatunk a Márton Gábor trenírozta alakulattól, hogy az első pillanattól kezdve megpróbálják majd nyomás alatt tartani a vendégvédelmet. Én elég közelről szoktam látni ezt a vendégvédelmet. Nem mondom hogy rossz, nem mondom hogy nem masszív a maga módján, de hajlamosak vagyunk belebakizni az ilyen jellegű nyomásba és valószínűleg nem lesz ez másként most sem. A legutóbbi, PAFC elleni blamát minden bizonnyal kellőképpen kiértékelték a hazai öltözőben, ezért azt várom, hogy az első pillanattól kezdve támadólag lépnek majd fel Nemanja Nikolicék.
Nem feltartott kezekkel, de nem is a legjobb előjelekkel kelt útra utolsó idei bajnokijára a Kisvárda csapata. A vendég piros-fehéreknél ismét bővült a maródiak listája, így sok posztra nem a legjobb, hanem az éppen hadra fogható játékosát kénytelen betenni Supka Attila. Lesz ennek a csapatnak is tartása, attól nem félek hogy nem, viszont a legerősebb kezdőcsapattól messze lesz a mostani kezdő 11. Minden esetre a tisztes eredmény eléréséhez is kettőzött erővel kell majd küzdeniük Lucaséknak a Vidi ellen.
Botladozásaik ellenére is jobb csapat a MOL Fehérvár, mint a jelenlegi Kisvárda, ezért úgy érzem, hogy nem a mai nap a bravúr napja. De kétsége senkinek ne legyen afelől, hogy még a mostani szezonban az is el fog jönni.
Hozzászólások 2
Sound
Ciao Várda! Pont erről - s rólad - írtam a naplómban még délelőtt, sajnálatos vereségeteket előrevetítvén. Szerintem is lesz tartása a Kisvárádának, s nehéz győzelmet szerez majd a Vidi. Láthatóan szépen esik is a hazai szorzó, amikor 10:00 körül írtam 1,55 volt, s most már 1,45 alá is ment néhol. Szurkolok a sikerednek, s a jó forgatókönyvnek: félidei 1:0, Viana egyenlít az 50. perc körül - ekkor megfogom a hazait, vagy az over 2,5-et, s a 80. percben Niko belő agy büntetőt. Jó lesz így?
Várda64
Tökéletes Ricsikém! :D