Nem biztos, hogy túl szerencsés számomra a Kisvárda találkozóiról írni, mert ha valakikkel, velük rengeteg vesztes tippet termeltem már ebben a játékban, de a remény hal meg utoljára. Tehát van egy Budapest Honvéd - Kisvárda Master Good kiesési rangadónk a magyar első osztály 25. fordulójából és erre kell egy jó tippet kreálnunk. A két csapat pillanatnyi formáját tekintve egyértelműen a hazai piros-feketék az esélyesebbek, de vendégoldalról a heti történések tükrében talán már elvárható egy nagyobb ellenállás, ami ha másban egyenlőre nem is, de legalább egy szerzett gólban kiteljesedik.
Horváth Ferenc érkezésével egy teljesen új arculatú Kispestet kaptunk, mely megtanult a végsőkig küzdeni és ezzel egyenes arányban nyerni. Már-már elveszettnek hitt mérkőzéseket hoznak vissza a sírból Gazdagék, szemre is tetszetős, gólerős támadójátékkal. Igen ám, de ez valamilyen szinten a stabil védekezésük elvesztésével jár együtt. Felvettek egy amolyan "paksi stílust" mely szerint nem baj ha sok gólt kapunk, csak eggyel többet lőjünk. Ebből a szemléletből következően nem is jellemző rájuk, hogy kapott gól nélküli találkozókat játszanának. Hazai környezetben még nem sikerült kapott gól nélküli találkozót lehozniuk és reményeim szerint ezt a jó szokásukat átmentik a mostani találkozóra is.
Ezzel a tippünk egyik fele meg is lenne, viszont a másik oldalról nem kevés a baj a gólszerzéseket illetően.
A Kisvárda az első körben 11 mérkőzésen 16 gólt szerzett, ami a közvetlen élmezőny közelébe repítette Őket. A második körben már jelentős visszaesést (6 gól) tapasztalhattunk a szabolcsi kis csapattól, mely úgy nagyjából be is árazta a piros-fehéreket a középmezőnybe. A harmadik körben két meccsen eddig két vereség és 0 gól a Supka Attila edzette társulat mérlege és ennek a negatív sorozatnak a hatására kiesőjelöltté tudták saját magukat degradálni. Hogy van-e innen visszaút az jó kérdés, de hét közben Révész Attila szakmai igazgató rávilágított ország-világ előtt minden bajok okozójára. Aki kíváncsi rá, az könnyen megtalálja ezt a videót a világhálón. Én csak a lényeget veszem most figyelembe, mely szerint a kisvárdai játékosok mind mentálisan, mind fizikálisan mélyponton vannak, de a PAFC ellen állítólag már jelentős javulás volt tapasztalható náluk. Neki legyen mondva, én a 0:1 során olyan istentelenül nagy javulást nem láttam, sőt teljesen kilátástalannak láttam a csapat helyzetét. Viszont higgyetek nekem, minden rossz sorozat megszakad egyszer, tehát most ha többre nem is számíthatunk, de egy vendég gól hátha beakad már az ellenfél hálójába.
Ha legalább pár százalék erejéig bízunk a vendégcsapat gólszerzésében, akkor sikerült egy erősnek mondható tippet találnunk.
Hozzászólások 7
Sound
Alapban fix 1-esnek gondoltam ezt a mérkőzést egy-két héttel ezelőtt. Most, hogy a Várda sorozatban veszített, viszont kulcsmeccsé vált az összecsapás, mert egy vendég győzelemmel fontos lélegzetvételnyi előnybe kerülne a csapat. Ráadásul itt ez a Révész nyilatkozat, nem semmi tartalommal a "focista feleségek" továbbképzéséről ami azért majdnem Kövér Lászlós szint. Így is azt mondom, hogy 1x ez a meccs, sajnos nem tudom nézni, de nagyon kiváncsi vagyok a történetre!!! Legyen egy 1:1!
Várda64
Szerintem valamelyik irányba billen a mérleg nyelve. De a gólváltást ennyi rúgott gól nélküli meccs után elég erősnek látom. :) A Fiúk sem keféltek annyit mint máskor. :D De miért nem szólnak, hogy ez a baj??? A szurkoló az azért van, hogy segítsen a csapatán minden esetben, minden körülmények között. :D :D :D
robmiller
Eleve Révész nyilatkozatán jót röhögtem, de most Pistién még nagyobbat! :D Micsoda problémák vannak Szabolcsban! Itt a tavasz, aztán Keleten mint a nyulak...:D :D Ott az igazság, majd a Várkerti Vitézek ellátják a hölgyek baját, hogy a srácok kipihenten tudjanak felfutni a gyepre! Visítok...:D
Sound
Új mozgalom alakul: "Ultrák a focista feleségekért"
Várda64
Robikám! Az elvitathatatlan, hogy van egy olyan szakmai igazgatónk, aki lehet hogy csak kétszer szól egy évben, de akkor velőset. :D :D
robmiller
Na Pistikém, azt hiszem ennek a cseh legénynek az asszonka éjjel jól ellátja a baját! Révész lehet odatelefonál az Asszonynak, hogy ezért a gólért jól polírozza fel helyette is! :D
Várda64
:D :D :D Megérdemli! :D :D :D Ezzel már majdnem megvan a bennmaradás. Még egy győzelem kell! Megcsináljuk, ha törik, ha szakad. :)