Titti7 és Sound barátaimmal ellentétben én maradok az óvatos duhaj szerepében az MTK Budapest - Kisvárda találkozót illetően és egy nagyságrendekkel gyengébb tippel támadok a játékban. Az ugye nem kérdés hogy hova húz a szívem, de péntek van, ráadásul 13-a és nagyapáink is megmondták, hogy "nincs olyan hosszú, hogy véget ne érjen". Gondolok itt elsősorban a szabolcsiaknak az Új Hidegkuti Nándor Stadionban nyújtott eddigi teljesítményére, mely szerintem az egész OTP Bank Ligát tekintve párját ritkító. Itt a Várda még soha nem kapott ki, sőt nem hogy nem kapott ki, hanem ellenféltől függetlenül (MTK, Honvéd), ide rendszeresen győzni járnak a piros-fehérek. Ezt a veretlenségi sorozatot azért nem lehet a végtelenségig folytatni, tehát előbb-utóbb számolni kell egy sittel is, ezért én inkább a vendégcsapat gólszerzése mellett teszem le a voksom.
Két forduló után veretlen még a házigazda MTK alakulata a bajnokságban, de láttam mind a két találkozójukat és a látottak alapján azt kell mondjam, nem egy verhetetlen csapat Giovanni Costantino alakulata. Szerencséjükre a bajnokság talán két leggyengébb csapata ellen nyitották az új szezont, ennek köszönhetik az eddigi 4 pontjukat. A játékukban semmi extrát nem látok, inkább az egyéniségeik villanásaiban bíznak. Ilyen egyéniség a keretükben például az a Gheorghe Grozav, aki pont a mostani ellenfelüknél, a Kisvárdánál kezdte magyarországi pályafutását. Minden elfogultság nélkül mondom, tőle jobb játékost Kisvárdán még nem láttam, de fejben komoly problémái vannak a Srácnak. Ennek köszönheti, hogy elküldték Kisvárdáról és ennek köszönheti, hogy Ő már soha nem fogja befutni azt a karriert, amelyre egyébként képességei alapján lett volna esélye.
A vendégeknél az előző forduló győzelmével megint történelmet írtak. Igaz nem nagy múltra tekint vissza a kisvárdaiak első osztályú tagsága, de két győzelemmel még sohasem kezdték a szezont. A Fradi verés az maga volt a csoda, pedig már évek óta érlelődött, a Gyirmót elleni pedig azt kell mondjam, hogy egy meglepően pazar győzelem volt. Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva, ilyen taktikusan lehozni ezt a meccset, megsüvegelendő teljesítmény volt Joao Janeiro együttesétől. Ötvös Bence természetesen eltiltását tölti majd a kiállítása miatt, de jelen pillanatban van olyan mély és erős ez a kisvárdai keret, hogy a pótlása ne jelentsen gondot a portugál szakvezető számára. Pedig mennyi, de mennyi kritika érte a szabolcsiakat az átigazolási szezonban. Nos, maradjunk annyiban, hogy a távozók, edzőstől, játékosostól kezdve mind-mind lassan a helyükre kerülnek. A maradókból és érkezőkből pedig olyan tulajdonságok törnek felszínre, melyek még a saját szurkolóikat is meglepik és amelyek repítik a Várda szekerét. Ilyen plusz erény például, hogy tud ez a csapat támadni is, sőt emellett gólt is tud szerezni.
Nagyon az elején járunk a bajnokságnak, éppen ezért azt mondom, hogy bármi megtörténhet ezen a találkozón, sőt annak az ellenkezője is, de lelki szemeim előtt már látom a csapatot elkísérő maroknyi Várkerti Vitéz gólörömét a lelátón.
Hozzászólások 5
grof19
Szia Várda! Jó tipp ez a mérkőzésre de szerintem a mindkét csapat szerez gólt eredménynek is jönni kell függetlenül attól,hogy utoljára (2020.10.24.) volt ilyen eredmény de jelenlegi formájukat nézve ma esély van rá. Szerinted is?
Várda64
Nagyon őszintén megmondom, hogy új lakhelyemen (tavaly költöztem) pár napja közösen játszunk az egyik Barátommal, aki egyben Vitéz-társam is. A mai szelónkon is "mind a két csapat szerez gólt"-ban szerepel ez a meccs. Én eltudtam volna képzelni, hogy nem kapunk gólt de Ő nem, ezért engedtem neki. Igaz én a Gyirmót ellen is eltudtam volna képzelni, de ott is neki lett igaza és azzal nyertünk. Szóval simán jöhet a BTTS, mert a rögzített helyzetek levédekezésénél, azért a Gyirmót ellen is akadtak gondjaink.
Várda64
Azt elfelejtettem írni, hogy az meg sem fordul a fejemben, hogy mi ne szereznénk gólt. A védelmünk nem gólképtelen, de aránylag stabil. Ilyen Puskás-féle 6 kapott gólokat el sem tudok képzelni nálunk. Szerintem sokat nyertünk Melnyknek az egy sorral feljebb történő szerepeltetésével. Labdaszerzéseknél szemtelen, mint a piaci légy, de nagyon hasznos a csapat számára amit csinál és a mellékelt ábra szerint a kapu elé is odaér. Nagyon sajnáltam volna, ha elviszi a Honvéd. Bumba szenzációs irányító és most legjobb napjaira emlékeztet a játéka. Én személy szerint már Mesanovic-tól várnék egy villanást.
grof19
Sikeresen volt a gólváltás és hab a tortán,hogy nyert a Kisvárda!
Várda64
Hála Istennek! :) Már csak 28 pont és 7 győzelem kell a bennmaradáshoz. :D