Nem jön jókor Dárdai Pál Herthája számára ez a mérkőzés, bár nem tudom igazából, hogy mikor jöhet jókor. Nagy szerencse kellene ahhoz, hogy megszerezze első pontjait a berlini alakulat.

Egyik csapat sem kezdte a legjobban a szezont, de a Bayern legalább döntetlent ért el a Mönchengladbach ellen. Ezzel szemben a Hertha sima, 1-3-as vereséget szenvedett a Kölntől. Pedig a támadóegységet látva azt gondolná az ember, hogy simán hozhatja azokat a mérkőzéseket a fővárosi együttes, amit hasonló játékerőt képviselő csapat ellen játszanak. A Köln után kikaptak a Wolfsburgtól is, míg a bajnoki címvédő nagy nehezen legyűrte a Hertát legyőző kölni együttest.

A Hertha elvesztette az olimpiai bajnok Cunhát, ő Spanyolországba távozott. Helyére érkezett Belfodil, aki idén alig játszott, ezért egyelőre nem hiszem, hogy nagy erősítés lenne. De ott van még mellette Jovetic, Lukebakio, Selke illetve még egy sor jó játékos.

Többre hívatott a Hertha, mint amit eddig játszottak, ez nem kérdés. Azonban azt gondolom, hogy itt sem terem nekik sok babér, azonban egy gólra jók lehetnek. Szerencséjükre idény eleji formában van a Bayern, valamint Nagelsmann is keresi még a tökéletes felállást, ezért kijelenthető, hogy megnehezíthetik a bajorok dolgát. A hírek szerint 5-3-2-ben állhat fel a Hertha, vagyis inkább a védekezésre fognak koncentrálni, viszont gyors támadókkal rendelkeznek. Nem hiszem, hogy sok esélye lenne majd a Herthának a gólszerzésre, de bízom abban, hogy legalább egyet gólra tudnak váltani. A Bayern pedig a Bayern, ritkaságszámba megy, amikor gól nélkül maradnak, ezért rájuk nem térnék ki.

Bayern München - Hertha BSC: Mindkét csapat gólt szerez - Igen/Nem tipp