Szemlátomást elkapta a fonalat februárban a Barcelona. Kis túlzással élve négyesével rugdossa Xavi együttese a gólokat mostanság. Elég ránézni a tabellára, s kiolvasható, hogy nagy a versenyfutás a BL-helyekért Spanyolországban, így az Elche ellen is csak a győzelem az elfogadható. A katalánok újabban, rendre kitömik ellenfeleiket.

Nem kell most már erőlködni Dembelével, Depay-al a kezdő csapatban. Dembelének korábban számos kisebb balhéja is volt, késések, fegyelmezetlenségek. S legyünk őszinték, mentalításban ő most sem éri el a Barca szintjét. Depay képességeit nem vonnám kétségbe, mégis azt gondolom, hogy neki nem jött be a La Liga. Viszont Ferran Torres és Aubameyang jó helyre került és mentesíti a korábbi standard kezdőket, akik így csereként sokkal többet hozzá tudnak tenni a csapathoz, mint korábban. Nyilvánvaló, hogy a jó helyzetkihasználás, a bravúros nagy gólok, visszahozták a csapat önbizalmát. Talán a sorsfordító meccs az Atletico hazai legyőzése volt. Magam onnantól datálom a barcelonai támadófoci újjászületését. Szóval érdemes most felszállni a Xavi over expresszére! Nincs BL, nincs Király kupa, viszont az EL – nyerhető, és ha kipukkad a Sevilla akkor még a második hely sem reménytelen a bajnokságban.

Játssza a 4-4-2-őt Rodriguez csapata. Az Elche célja nem más, mint a bennmaradás, s jelenleg négy pont az előnye, azonban jó sok klub érintett: az Elche, a Cadíz, a Granada, az Alaves, a Getafe és a Mallorca hat ponton belül és közülük végül kettő kiesik! Legutóbb a sereghajtó Levante tömte az együttest, 3:0-s zakóval távoztak Valenciából. Decemberben is egy bonyolult meccset játszottak egymással a felek, akkor a katalánok 3:2-re gyűrték le az Elchét.

Tippem alapját a Barca támadójátékának szárnyalása adja. Ha a hazaiakon múlna, akkor szét bunkereznék ezt a meccset és próbálnák kihúzni 0:0-al. Azonban nem lesz meg ez a választási lehetőség, mert szétnyomja őket a vendégek offenzív hozzáállása. Ha meglesz az első vendég gól, ki fog jönni az Elche és akkor kezdődik majd az igazi show. Szerintem a Barcelona egymaga is megszerzi majd a három találatot, s a vasárnap 16:15-ös kezdés, mindig remek összecsapást kínál a semleges szurkolóknak is. Úgy érzem, hogy most sem fogunk csalódni, és a kínált szorzó a hülyének is megéri!

Elche - FC Barcelona: Gólok száma - Felett/alatt tipp