A mai nap folyamán az új, az idei kiírásban életre hívott harmadik számú kupakiírásban is lejátszásra kerül a döntő. Az olasz Roma és a holland Feyenoord csapata csap össze Albániában, Tirana városában. A román származású Istvan Kovacs lesz a találkozó játékvezetője, aki igen bőkezűen osztogatja a sárga lapokat, gondolom itt is lesz egy pár.
Sárga lapokra sajnos nem lehet tippelni most, de a gólok is jók lehetnek a mérkőzésen, lévén, hogy büntetőből is elég sokat fúj be, tehát abból is könnyen lehet gól.
A Roma csapata a hatodik helyen végzett a bajnokságban, ami Európa Liga csoportkört ér. Tehát kijelenthető, hogy nem azért kell játszon a római csapat, hogy bejussanak a következő szezonban is a nemzetközi kupába. Fontos megemlíteni, hogy José Mourinho lehet az első edző a világon, aki mindhárom nemzetközi kupát megnyerheti a csapatával, ez pedig biztosan ösztönzi a portugál szakembert. Sőt, korábban még UEFA kupát is nyert. A hírek szerint megkönnyezte a döntőbe jutást az elődöntő után.
A Feyenoord a bajnokságban csak a harmadik helyig jutott, ami EL-selejtezőt ér. Nekik tehát van miért küzdeniük, és nem hiszem, hogy feladnák. Menni fognak előre, ha esetlegesen megszerezné a vezetést az olasz csapat, ez pedig lehetőséget adna a kontrákra is.
Azt, hogy hogyan jutott el a két csapat idáig teljesen felesleges elemezni, ez egy teljesen különálló mérkőzés lesz. Ugyan csak harmadik számú kupasorozat és a pénzügyi díjazás is alacsonyabb, de akkor is ott van az a tény, hogy első alkalommal nyerhetnék meg a kupát.
A tippem az, hogy az olasz együttes fogja nyerni a kupát, legalább két gólt szerezve.