A jó nemzetek Ligája szereplés akár fontos is lehet, de Wales esetén most ezerszer fontosabb, hogy a válogatott a Skócia-Ukrajna párharc győztesével a lehető legjobb állapotban vegye fel a harcot. A lengyelek már kiharcolták a részvételt, és nem is feltétlenül kerültek kilátástalan csoportba. Argentína, Szaud-Arábia és Mexikó mellett Lewáék nem esélytelen a továbbjutásra.

Wales viszont (ahogy Ukrajna vagy Skócia) sem lenne esélytelen, hisz az Anglia-USA-Irán trió várja a negyediket a B csoportban.

Lengyelország tehát már amolyan vb-felkészülésnek is szánhatja a meccset. A Nemzetek Ligája ezen csoportjában Belgium és Hollandia szerepel, szóval itt inkább a 4. hely elkerüléséért, a kiesés elkerüléséért megy a harc, mintsem az első helyért.

Wales aligha erre a találkozóra fókuszál. Nyílván számukra a június 5-én rendezendő meccs a fontos igazán, amelyet majd a skót-ukrán párharc győztesével vív. Nem lenne semmi Wales számára, hogy mondjuk Skóciát verné ki a döntő csatában, aztán majd a vb-n játszana egyet Angliával is.

Épp a vb-re való kijutásért rendezendő vasárnapi meccs miatt nehéz megmondani, milyen kezdőt állít össze a wales-i kapitány. Ramseynek, Bale-nek vagy Davies-nek kell-e a meccs, vagy jobb a pihenő?! Mondjuk Bale azért rápihent rendesen a nyárra :D Ramsey-nek is lehet jól jön egy-egy jobb mozzanat a pályán. Ezt majd átbeszélik, de eleve esélytelen a csapat ebben a csoportban, aztán eleve Wroclawban, idegenben lépnek pályára, vélhetően egy ultra-defenzív felfogásban pályára lépő együttest látunk, mellyel nehéz kezdeni bármit is. Lewa az átigazolással van (lehet) elfoglalva, fárasztó idényen vannak túl a lengyel játékosok, egy defenzív ellenféllel, amely egyébként még fizikális is, nem könnyű mit kezdeni.

A tét nem annyira brutális, a lengyel közönség mondjuk nem szedi szét a csapatot egy langyosabb 1-0 vagy esetleg 0-0 után. Ráadásul a lengyelekre is igaz, hogy két hét alatt itt júnuisban 4 meccset darálnak le. Nem tudom, kinek hiányzik ez, meg minek, de félő, hogy rengeteg pocsék meccs lesz itt júniusban.

Lengyelország - Wales: Gólok száma - Felett/alatt tipp