A mai napon pályára lép Bognár György csapata is, az MTK. Soros ellenfele nem a György, hanem a Kozármisleny együttese lesz.
Szerintem az MTK-ről már mindenki leírt mindent, nem lehet már nagyon ragozni. Fordulóról fordulóra gördülékenyebb az a játékstílus, amit Bognár György kitalált. Végre betalált a kis Bogyesz is legutóbb, tehát már ő sem frusztrált. Azt is megfigyeltem, hogy az MTK támadórészlege egy az egy ellen szinte verhetetlen ezen a szinten. A góljaik nagy része nem a passzolgatás és a sakkmatt eredménye, hanem az, hogy Németh Krisztián, Stieber vagy kis Bogyesz lefordulnak, átvernek két védőt, és ott a gólhelyzet. Tehát én ebben látok még fejlődési lehetőséget, sokkal kombinatorikusabb, sokkal jobb játékosismeret kell tőlük. Jövőre ez is meglesz, addig az NB2 szintjén ezzel a focival és bucira vernek mindenkit.
A Kozármisleny lesz a következő ellenfél, akik idén kerültek vissza a másodosztályba, méghozzá ha jól emlékszem, veretlenül, ami nem kis dolog még harmadosztály szintjén sem. Akkor még Aczél Zoltán vezetésével, akit viszont elszipkázott a III. Kerület, így új edző után kellett nézniük. A csapatnál csütörtökön edzőváltás is történt, mivel nem jöttek az eredmények. Tóth László egy olyan játékot alakított ki Aczél után, amely a nyitottságra épült. Ezen a szinten ez pedig mindig célravezető, ha nincs meg hozzá a megfelelő minőségű játékosállományod. Tehát gyenge kerettel csak védekezni lehetne. Az első három forduló után érzékelte ezt Tóth László, átállt védekezni, akkor meg nem jöttek a gólok elől, és ez verte ki a biztosítékot a vezetőségnél, ezért küldték el.
Tehát el kellett volna dönteni a nyáron, mit akarnak: támadójátékot vagy védekező felfogással egy pontokat. Úgy látszott, hogy inkább a látványos meccseket akarják, de aztán koncepcióváltás történt a pofonok miatt. Viszont erre nem megfelelő a játékoskeret, mert harmadosztályban vitézkedő védekező fallal nem lehet a másodosztályban is sikert elérni. Ahhoz édeskevés ez a védelem.
És itt értünk el a mai meccshez. Fogalmunk sincs, mit kapunk tőlük, mert új edző lesz, de nem lehet tudni, kicsoda. Vélhetően valami ideiglenes megoldás lesz ma, de ez meg veszélyes. Szerintem úgy áll hozzá a Kozármisleny, hogy ezt a meccset úgyis elveszítenék, akkor meg már ne kapkodjunk. Ha viszont beáldozzák ezt a meccset, akkor lehet pakolni az MTK nagyarányú győzelmet.
Fejeltlenség a vendégeknél, próbálnak megfelelő megoldást találni az edzőposztra, addig viszont koncepciótlanság uralkodik náluk. Ezt az MTK kihasználhatja, és jöhetnek a gólok. Újra.
A szorzókat szépkapták, de legalább kijött velük az unibet is. Ugyanis lassan már eljutunk odáig, hogy MTK-meccsre az unibet csak 1X2-vel jön elő...
Hozzászólások 2
firgabácsi
Lassan az egész világ tudja mit kell az MTK meccsekre tenni :-) Az nem túl szerencsés, hogy sorozatban 5-6-7 gólos meccseik vannak mert mostanra az alap határ 4.5 lettvagy miinimum az asian 4. Sokan rakhatják külföldön is ezt, ők valószínűleg nem tudják ki az a Bognár György és nem ismerik a filozófiáját a futballról.
Ami nagyon érdekes lesz az a Gyirmót elleni meccsük, Csertőit ismerve nagyon várom hogy abból a mrccsből ki jön ki, megjósolhatatlan.
Egyelőre ami biztos, hogy nem tudnak elég magas határt kitenni amit ez sz MTK ne vinne át.
Kreativitásban, gyorsaságban és tudásban az NB2-es mezőnynek sok ez az MTK egyelőre. Egy másik edzővel is hoznának valószínűleg minden meccset, csak 2-0-ra, 3-1-re stb.
Szigo
Igazad van, sajnos már normális oddsot nem lehet találni a meccseikre, olyan magasra tolták a gól-line-t. Én ezért az első félidőre szoktam játszani esetükben, mert ott még találni egy kis lyukat a bukiknál, illetve a fogadásépítővel lehet még normalizálni a helyzetet. Futballszurkolóként várom a Gyirmót elleni meccset, fogadóként viszont nem igazán, mert utálom Csertői filozófiáját. Ha a tavalyi Paks-Gyirmót meccsekből indulok ki, akkor jó meccsek lehetnek, de nem vagyok róla meggyőződve a Gyirmót játékát elnézve. félek a buszparkoltatástól.