Pazarul indította a szezont az AS Roma együttese. José Mourinho gárdája úgy gyűjtött be három győzelmet, hogy Rui Patricionak egyetlen alkalommal sem kellett kivennie a labdát a hálójából. Mindeközben a Juventus ellen idegeben elért 1:1-es döntetlen is elfogadható kategóriába tartozott. Egyszóval úgy tűnt, hogy a Farkasok idén ütőképes egyletet alkotnak majd.

Ehhez képest múlt héten jött a hidegzuhany a rómaiak számára, amikor az Udinese hazai pályán 4:0-ra kiütötte Smallingékat. Mindez alaposan megzavarhatta a fővárosiakat, mivel ezt követően az EL-ben is vereséggel nyitottak a bolgár Ludogorec otthonában (2:1). Nagy kérdés tehát, vajon folytatódik-e a Roma hirtelen jött vereség-szériája, avagy az Empoli otthonában visszatér-e Mourinho együttese a győzelmek ösvényére?

Talán pont jókor kerülnek szembe a tabella alsó felében tanyázó kiscsapattal, hiszen az Empoli nem rajtolt jól az idei kiírásban. Paolo Zanetti együttese vereséggel kezdte a pontvadászatot, melyet zsinórban négy remi követett. Fontos azonban megjegyezni, hogy a Romahoz hasonló topcsapattal nem találkoztak még, ami még inkább árnyalja a képet.

A két együttes egymás elleni ütközeteiből az utóbbi időben rendre a Roma csapata jött ki jobban, s most a zsinórban elszenvedett két vereség hatására a bukik elég komolyan megnyomták a vendég alakulat kimeneteles szorzóját. Úgy vélem, hogy ebben az 1.72-es oddsban van fogadási-érték, tekintve, hogy elvileg egy papírforma eredmény lehet ez a vendégsiker. Én speciel 1.53 körüli értéket vártam, így nem is teketóriáztam sokat, amikor elhelyeztem a tétet a Farkasokra.

Persze benne van a pakliban, hogy betliznek Dybaláék, ám a pazar szezonkezdet után egy ilyen nem várt hullámvölgy igencsak kiábrándító lenne mind a klubnak, mind pedig a szimpatizánsoknak.

Tippem: 0:2-re nyer a Roma

Empoli - Roma: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp