A Bundesliga 14.fordulójának szerdai játéknapján az egyik legjobb meccs lehet a Lipcse-Freiburg találkozó mellett a Frankfurt-Hoffenheim összecsapás.

A Frankfurt szurkolók körében mostanában nem ismert szó a szomorúság, a csapatuk ugyanis remekel. Emlékezhetünk mennyire nem ment nekik tavaly a bajnokságban és csak középmezőnyben végeztek(11.) amikor mindenki azt hihette lőttek a BL és EL álmoknak. Közben viszont akkorát mentek az Európa ligában amit meg is nyertek hogy az ugye Bajnokok Ligája indulást ért, majd szépen tovább is jutottak másodikként a csoportjukból és várhatják a tavaszi folytatást mint már ismert a Napoli ellen. Addig viszont még akad feladatuk a bajnokságban, ahol jelenleg 5.helyen állnak. Győzelem esetén megelőzhetik azt a Dortmundot akik éppen belerondítottak a remek sorozatukba (1-2), azt a vereséget leszamitva ugyanis csupa győzelem van csak Glasner csapatának neve mellett miután az Augsburg ellen is fordítottak a kezdeti sokk után. Akaraterő van ebben a csapatban és bitang a keret is, sérülésekkel is egyre jobban állnak hiszen Kamada és Chandler is felépült így mindenképpen esélyesként lépnek ma pályára.

Már csak azért is mert a Hoffenheim játéka kissé visszaesőben van. André Breitenreiter csapata az elmúlt három meccsén egy pontot szerzett csak. A Bayern és még talán a Lipcse elleni zakót még meglehet magyarázni, de a hulla fáradt és gyenge formában lévő Köln t illet volna legyőzni. Idegenben még inkább kevesebb sanszuk szokott lenni a jó eredményre és bár Kramaric talán végre visszatérhet a kezdőbe sérülése után, tőle sem lehet várni ilyen rövid idő alatt a csúcsformát.

A két csapat meccsein potyogni szoktak a gólok, amiből a Frankfurt szerintem eggyel minimum többet fog szerezni és fontos három pontot tart otthon. (jó opció lehet még a btts+hazai)

Tipp: 3-1

Eintracht Frankfurt - TSG Hoffenheim: Eintracht Frankfurt szerzi az elsõ gólt és megnyeri a mérkõzést - Igen/Nem tipp