Mi másra fogadhatnánk két ilyen játékos meccsén, ha nem egy szoros, izgalmas csatára, ahol játszanak legalább 6 szettet. Ez 2 nyert szettet jelent a vesztestől is, ami egész jó ötletnek tűnhet.

Egyik oldalon a walesi 1x világbajnok, míg másik oldalon a holland 5x világbajnok. Kiemelést tekintve egyértelműen Price az esélyesebb, ám mi sem mutatja jobban Barney erejét, hogy utolsó 3 találkozójukat a holland nyerte. Ebből 2 meccs a Grand Slamen volt bő egy hónapja, ahol végre a régi Barneyt láthattuk, aki a fontos pillanatokban bedobja a duplákat. Nem volt ez rá teljesen jellemző az elmúlt néhány évben, idén viszont ismét összeállt a játéka és Pricenak is bőven lehet félnivalója, ha Barney hozza játéka legjavát. Márpedig arra lesz ma szükség, ugyanis Price mindig esélyesként vág neki a világbajnokságnak, mi sem mutatja ezt jobban 1. kiemelésénél. Barneynak nehezebb dolga volt valamelyest az előző körben, de időben sikerült megfékeznie Meikle rohamát és a maga javára fordítani a meccset. Pricenak is voltak azért meleg pillanatai, akár 0:2 is lehetett volna Woodhousenak, de itt sem történt csoda és 1:1 után magabiztosan húzta be a meccset Gerwyn.

Igazából egy jó időben elvett kezdéssel simán lehet 4:1 is a meccs bármelyik irányba, de ettől azért bonyolultabb forgatókönyvet várok, itt-ott nagy kiszállókkal, komoly fordulatokkal. Gyakorlatilag minden Price játékán múlik, ha nem hozza azt az ellenállhatatlan 110 környéki formát, akkor Barneynak bőven lesz keresnivalója a meccsen és simán benne van a győzelme is, de azért ahhoz meg kell majd izzadnia..

Price, Gerwyn - van Barneveld, Raymond: Szettek száma - Felett/alatt tipp