A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy fölé lőtték a Pana monacói meccsének over/under határát a bukmékerek. Alapban overes meccs várható (bár van egy-két elrettentő előjel az elmúlt hetekből), de korántsem annyira, mint azt az irodák számai mutatják. Ennek ellenére magam is over párti vagyok, de a magasra tett forduló (163,5-nál 1,91 mindkét kimenetel), még így is könnyű sikerrel kecsegtet, ha alámegyünk.

Amennyiben levesszük a hosszabbításos mérkőzések pontjait, akkor a Pana 159,38-on, míg a Monaco 160,08-on átlagol. Ehhez képest erős a 163,5-es forduló, magam pesszimistán 159,5-re tenném, így azonban a 158,5 is még kellemesen belefér, s bizony ezeken a 4-5 pontos differenciákon lehet megverni az irodákat. Sportszakmai szempontból látni kell, hogy a Pana számára véget ért az idény, ők labdázhatnak kedvükre, nyomás nélkül. A franciák viszont jó szezont futnak, azonban két fontos rangadót is elbuktak és ezzel kicsúsztak a top4-ből. Az igazság az, hogy mind a Barca, mind az Olympiakos ellen várható volt a zakó, s az is, hogy érvényesül a játékidők kijátszására irányuló taktika (előnyben). Ezzel a fogadókat megszivató underek jöttek, most viszont a Panathinaikos ellen erről szó sem lesz…az adatok alapján.

Nincs mit szépíteni, kiegyensúlyozottan, jók a számok, mindkét oldalon. A Monaco negyedekre lebontott átlagában a harmadik a gyenge pont, kerek 37. Azonban a többi játékrészben 40 felett átlagol: 40,88; 41,15; 41,04 – s a számok itt is inkább a 41 felé húznak. A negyedek közül fontos infó az előfordulási gyakoriság. Az eddig lejátszott 26 meccsből a második negyedben 14, míg a negyedikben 13 alkalommal volt legalább 40 pont a Monaco mérkőzésein, azaz a félidők végén hullanak a kosarak. A vendégek oldalán még erősebb az előfordulási gyakoriság, minden negyedben 39, vagy annál több kosár születik a Pana meccsein az alábbi százalékos megosztásban: 61%; 50%; 53%; 53%. Azaz bármikor képesek negyven felett termelni védekezésben/támadásban, s most kedvükre játszhatnak különösebb tét nélkül.

Érdemes felállítani egy lehetséges forgatókönyvet a mérkőzésre. Kiegyenlített párharcra számítok, s remélem, hogy vagy az első, vagy a második játékrész kapkodó, rossz dobó százalékú lesz, mert akkor élőben lehet fogni egy biztonságos overt. A második félidő lesz szerintem a ponterős, itt mindkét negyedet 40 fölé várom, s ha a francia szurkolók lázba jönnek (abba lesznek!), akkor őket 10 pontos előnynél is kiszolgálja majd a Monaco. Legutóbbi összecsapásukon Athénban 80:83-ra győztek a gallok, és akkor a második negyed volt lyukas – 32 pont -, viszont a többi negyven felett lejött. Az adatok alapján, most is erre számítok: szoros meccs erős végjátékkal, ami nem ritka a ligában. Tegnap például Pireuszban 14 pont esett az utolsó két percben, ha jól számoltam…

AS Monaco - Panathinaikosz: Pontok száma - Hosszabbítással - Felett/alatt tipp