Augusztus hónapot a magyar kirakatcsapat, a Ferencváros Európa Konferencia Liga mérkőzésével zárom a Zalgiris Vilnius ellenében. Az odavágó 4:0-ás Franzstadt győzelme után az Üllői úti visszavágó már csak formalitásnak tűnik. Viszont a Fradi utóbbi időben mutatott gólerős játéka miatt ma mindenki gólparádét vár a találkozón. Én a tippemmel, tényleg csak az adrenalin szinten tartása miatt, nem zárom ki ennek a lehetőségét sem, ugyanakkor kicsit szembe megyek ezekkel az előzetes várakozásokkal és azt mondom, hogy nem fog mind a két csapat gólt szerezni a rendes játékidőben.

Nem kellett sok hozzá, csak egy félamatőr feröeri csapat elleni emberes pofon, hogy a "Konfetti Liga" legyen minden ferencvárosi szurkoló szemében a világ legerősebb sorozata. Évek hosszú során fikázták az itt induló magyar csapatokat, most pedig álmaik netovábbja, hogy a csoportkörbe juthassanak. Legyünk őszinték a vilniusi négy gólos győzelemmel ezt le is rendezték Máté Csabáék. Viszont most már illene valami emlékezeteset is alkotniuk a továbbjutáshoz hazai pályán, nem úgy mint tették azt a máltai Hamrun ellenében a kínkeserves 2:1 alkalmával. Egy komoly csapattól, hangsúlyozom komoly csapattól, minimum elvárás kellene legyen, hogy az ilyen indultak még kategóriájú csapatokat, mint pl. ez a Zalgiris nullán tartsák.

Annál is inkább igaz ez a megállapításom, mert a Fradi keretének összértéke hatszor több, mint Vladimir Cheburin csapatának az összértéke. Viszont a Klaksvik elleni "parádé" óta tudjuk ez nem sokat jelent, ha nincs mögötte tartalom. Az biztos, hogy ebben a kupaszezonban, ha a vendég zöldek komolyabb csapathoz látogattak (Galatasaray, Häcken), akkor nem tudtak gólt szerezni, sőt a svédeknél emellett még bele is szaladtak egy orbitális K.O.-ba. Most valahogy nem érzem, hogy hasonlóképpen járnának, viszont a gólt sem igazán látom bennük.

A közelmúltban már találkozott egymással a két együttes, hisz a 2021-es BL sorozat selejtezőjében a sorsolás összehozta Őket. Akkor a Fradi pályaválasztása mellett 2:0-ás végeredmény született úgy, hogy a vendégeknek egy kaput eltaláló lövése volt a 90 perc során. Ez a koreográfia most is tökéletes lenne.

Ferencváros - Žalgiris Vilnius: Mindkét csapat gólt szerez - Igen/Nem tipp