Kulcsmeccs következik a Sporting számára Lengyelországban, ahol csak a három pont lehet elfogadható. Amúgy hullámzó formát mutat a krakkói együttes, miközben aktuális ellenfelük góltermelési mutatói kedvet csináltak az elemzés megírásához!

A tavalyi lengyel bajnok a Bajnokok Ligájának ágáról indult, és mozgalmas nyári turnén van túl. Eljutott egészen a play-off körig a Rakow, ahol a Kobenhavn állta útját. Addig viszont a ciprusi Aris ás az általunk tavalyról jól ismert Qarabag ellen is túl tudott jutni az együttes. Látható, hogy a menetelés és az EL-főtáblára kerülés megviselte a csapatot, mert ősszel, két vereséggel kezdett a sorozatban úgy, hogy közben a lengyel ESTRAKLASA-ban is becsúszik egy-egy betli. Tudni kell a lengyel bajnokról, hogy a közép-európai térségben ők az a csapat, akik a legjelentősebben foglalkoztatnak külföldi játékosokat. Az első fordulóban mindössze a játékidő 12,01%-ban volt lengyel labdarúgó a pályán Bergamóban, ami egyébként a térség csapatait vizsgálva (Ausztria, Csehország, Lengyelország, Ukrajna, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia) a legrosszabb mutató volt. Akkor 13 légiós kapott szerepet náluk, csupán a Salzburgban játszott akkor több. Trénerük, a mindössze 33! esztendős lengyel Szwarga biztosan nem a krakkói identitásra épít, amikor fel kell tüzelnie játékosait. A Rakow egyébként rendre három csatáros rendszerben kezd, ami teret adhat a portugál középpályásoknak, ha nem zár vissza a két szárny időben.

Kell a Sportingnak a győzelem, mert legutóbb az Atalanta elkapta az együttest, és a Sturm pedig győztesen tért haza Lengyelországból. Jól megy Amorimmal a gárdának, hiszen vezetik a bajnokságot nyolc forduló után. Tavalyi erősségét viszi tovább a Sporting remek második félidei mutatóival, jó mérkőzés végi hajrákkal. A 2022/23-as szezonban a bajnoki meccseik 76,47%-ban esett gól a 60. perc után. Idén is már nyolcszor voltak eredményesek a második játékrészekben és találkozókon 75%-os gyakorisággal történik meg, hogy gólt szereznek ebben a periódusban. Kapura lövési mutatójuk is jó! A portugál bajnokságban 14,38 az átlaguk meccsenként, ugyanez az EL-ben 14,5. Veszélyességüket az xG adatok is erősítik, amikor kikaptak Lisszabonban 2,3-as, grazi győzelmük alkalmával 1,93-as volt az érték. Amorim hiányzók nélkül, a teljes kerettel készülhet Lengyelországba. A svéd/magyar Gyökeres Viktor hat, Poulinho öt gólnál jár a szezonban, és a 280 millió euro értékű Sportingnak nem lehet akadály a krakkói csapat elleni győzelem.

Éles, és fontos meccsről van szó – ez talán a legerősebb indok a vendéggyőzelem mellett. A hazaiak a sorozatterhelést nehezen viselik az alig 40 millió eurós kerettel, ráadásul nem az van, hogy kijött egy jó lengyel generáció és épp oroszlánkörmeiket mutogatnák. Alapban egy korlátai között összevásárolt klub a Rakow, amelyet egy nagyon fiatal szakember irányít. Sokkal előrébb jár csapatként a Sporting, akinek baromi fontos a továbbjutáshoz a most megszerezhető három pont! Meg is fogják csinálni, ha a Sturmnak sikerült, nekik is menni fog!

Raków Częstochowa - Sporting Lisbon: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp