A gyengére sikerült Australian Openes szereplése után, Daniil Medvedev nagyon rákapcsolt és sorozatban a harmadik bajnoki címét szerezheti meg ha legyőzi Andrey Rublevet.

Daniil Medvedev 050
Daniil Medvedev tizenhárom meccse veretlen. (Fotó: YES Market Media/Shutterstock.com)

A Melbourne-i Grand Slam után egy meccset sem veszített, aminek köszönhetően Rotterdámban és Dohában is végig ment a versenytáblákon. Medvedev (ATP 7.) ezen a héten Dubaiban folytatta a sikersorozatát és még szettet sem veszített a döntőig. Az elődöntőben nem mást, mint azt a világelső Novak Djokovicot verte a vártnál könnyebben, aki a tavaly november óta nem kapott ki és az idei Australian Opent is nyerte. Egy ilyen győzelem után szinte bárki jöhet ellene a döntőben, mert akkor is favoritként ő indult. A kihívó, aki mégis megpróbálja elvenni előle a bajnoki címet, az idén nem túl magabiztos Rublev (ATP 6.) lesz. Bár az Australian Openen elérte a negyeddöntők szakaszát (ahol Djokovic búcsúztatta), eddig a hétig máshol sehol nem nyert egy meccsnél többet 2023-ban. Andrey Dubaiban nagyon közel volt ahhoz, hogy már a második meccsén pakolni küldje őt Alejandro Davidovich Fokina, de öt meccslabda hárítása után, két tie-breakkel dolgozta le a szetthátrányát. Annak ellenére, hogy még sosem sikerült mostanáig legalább szettet nyernie Alexander Zverev ellen, az elődöntőben két szettben verte a német játékost.

Medvedev és Rublev hét meccset játszottak egymás ellen és mindegyik kemény borításon zajlott. Daniil 5-2-re vezet, de Andrey nyerte a legutóbbi két összecsapásukat. Érdekes részlet a statisztikában, hogy míg Medvedev mindegyik győzelmét szettvesztesség nélkül szerezte, Rublev csak döntő szettekben tudott nyerni. Nem kérdéses, hogy Daniil az esélyesebb játékos, még akkor is ha legutóbbi két egymás elleni meccsüket elbukta. A volt világelső egy olyan lendületben van pár hete, hogy azt még egy legjobb formában lévő Rublevnek is nagyon nehéz lenne megállítani.

március 04., szombat

Tipp Játék hendikeppel Medvedev, Daniil -3.5 @ 1.56

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org. A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 március 3. 20:42 UTC.