Andy Murray legutóbb márciusban, Rotterdamban játszott tétmeccset, de a bukmékerek oddsai még ilyen körülmények között is favoritnak mutatják az elkedvtelenedett Benoit Paire ellen.

A harmincnégy éves, ötszörös bajnok (ATP 124.) 2021-ben csak három hivatalos tornán indult és ezekből is egy Challenger rangú volt. Egy ATP500-as szintű megmérettetés talán most még elég meredek lehet Andy számára, de ezen a héten nincs választása ha minél több mérkőzéssel szeretne felkészülni a Wimbledonra, mert a Halleban zajló torna egyenrangú és ott is nagyon acélos a mezőny. Az idei füvesidény amúgy is rövidebb mint általában, úgyhogy Andy nekivág a kihívásnak és egy olyan ellenfél ellen kezd, aki nem a legjobb periódusán halad át. Benoit Paire (ATP 46.) a legutóbbi tizenhárom meccséből csak egyetlen egyet nyert meg és azt is a madridi salakon május elején.

Murray és Paire mostanáig háromszor csaptak össze és a brit játékos minden alkalommal nyert. A legutóbbi összecsapásuk gyepen zajlott a 2017-es Wimbledonon és Andy 7-6, 6-4, 6-4-re győzte le francia ellenfelét. Bár a statisztika nagy brit fölényt mutat, meg kell jegyezni, hogy mindhárom említett meccsükön legalább egy játszma hosszabbítást igényelt. Ezen kívül, azt sem kell kihagyni a helyzetképből, hogy Paire laza stílusa még veszélyesebb lehet füvön, mert ütéseinek támadó jellege fokozódik a gyors játékfelületen.

június 15., kedd

Az Unibet ajánlatából

Fogadás szettre 2-0 @ 4.35
Fogadás szettre 2-1 @ 5.50
Fogadás szettre 0-2 @ 2.38
Fogadás szettre 1-2 @ 4.10
Szett hendikeppel Paire, Benoit +1.5 @ 1.57
Szett hendikeppel Murray, Andy +1.5 @ 1.22
Játék hendikeppel Paire, Benoit +2.5 @ 2.00
Játék hendikeppel Murray, Andy -2.5 @ 1.80
Játék hendikeppel Murray, Andy -5.5 @ 4.50
Játék hendikeppel Paire, Benoit -2.5 @ 3.45
Játék hendikeppel Murray, Andy +2.5 @ 1.30
Játékok száma Alatt 20.5 @ 2.45
Játékok száma Felett 20.5 @ 1.54
Szettek száma Alatt 2.5 @ 1.56
Szettek száma Felett 2.5 @ 2.40

További kiemelt mai teniszmeccsek

Fogadj itt teniszre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.06.15. (06:50)