A spanyol ATP250-es torna döntőjében Sam Querrey és Daniil Medvedev fognak megmérkőzni egymással.

Sam Querrey (Fotó: Photo Works / Shutterstock.com)

Nagyon jól jött a harminchárom éves amerikai játékosnak (ATP 60.) a borításváltás, mivel a füves szezon előtt összesen csak két meccset nyert a tavaly augusztusi újrakezdés óta. A Roland Garros első fordulójában elszenvedett veresége után, a stuttgarti gyepen egyből az utolsó négy közé jutott és bár Halleban már a nyitómeccsén kikapott, Mallorcaban bizonyította, hogy nem volt véletlen az említett elődöntője. A spanyolt tornán nehézkesen indult be, de úgy a negyeddöntőt Roberto Bautista Agut ellen, mint az elődöntőt Adrian Mannarino ellen két játszmában nyerte. A huszonöt éves Medvedevnek (ATP 2.) nem ment simán a fűre való átállás a Roland Garros-n elért negyeddöntője után. Halleban első meccsén búcsúztatták, de Mallorcaban már sikerült a gyepen való játék követelményeinek megfelelni és csak az elődöntőben veszített játszmát Pablo Carreno-Busta ellen.

Querrey és Medvedev is a tízeneggyedik tornagyőzelmét szerezheti meg Spanyolországban, de míg az orosz először ért el a döntőig füves játékfelületen, Sam a második bajnoki címét gyűjtheti be a leggyorsabb borításon, miután 2010-ben Londonban a Queen's Clubban a legjobbnak bizonyult. Ennek ellenére, az eddigi egyetlen egymás elleni meccsüket, amely ugyancsak füvön, Eastbourneben zajlott 2017-ben, Medvedev 6-3, 7-5-re nyerte.

Június 26., Szombat

17:00    Daniil Medvedev - Sam Querrey    1.22    4.00

Fogadj a döntőre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok a Betfair fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020.06.25. (20:31)