Fucsovics Márton azt a kihívást szeretné teljesíteni Floridában, amelyik csak Rafael Nadalnak sikerült az idény első Mastersén Indian Wellsben, éspedig, hogy Carlos Alcarazt legyőzze.

Fucsovics Márton (Fotó: FRANCESCO PANUNZIO / Shutterstock.com)

A férfi teniszben legkiemelkedőbb képviselőnk úgy érkezett Miamiban, hogy idén csak Rotterdamban és Dohában ért el negyeddöntős szakaszba és a megelőző kaliforniai 1000 pontot érő eseményen már az első meccsén búcsúzott. A Sunshine Double második állomásán viszont győzelemmel indult és a hazai Marcos Giront két játszmában verte. Marciról (ATP 55.) tudjuk, hogy kedveli a nagy mérkőzéseket neves játékosok ellen és erre a következő fordulóban alkalmat is kap, mivel a tizennyolc éves Alcaraz (ATP 16.) kirobbanó formában látszik.

A spanyol srác Indian Wellsben az elődöntőig menetelt, ahol Rafael Nadal csak döntő szettben tudta őt legyűrni. Riói bajnoki címe is érzékelteti, hogy nagy lendületben van Carlos, de Fucsovics már bizonyította kemény borításon, hogy képes megzavarni a spanyol tehetséget, ugyanis a tavaly lezajlott Winston-Salem-i elveszített összecsapásukon Marci a második játszmát nullára nyerte ellene. Mi lenne, ha ezúttal nem egy, hanem két szettet nyerne a magyar játékos? Még úgy is jó lenne ha nem nullára kaparintaná meg őket.

március 27., vasárnap

Tipp Játék hendikeppel Fucsovics, Marton +4.5 @ 2.06

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2022.03.25. 18:28.