Aslan Karatsev nem akar leállni a Dubaiban megszerezett első ATP-tornagyőzelmét követően sem. Floridában egy nyolcaddöntős helyért az ifjú Sebastian Kordával fog összecsapni. 

március 29., hétfő

Bár két külön korosztályt képviselnek, mindkét játékos jelen pillanatban a reflektorfény középpontjában van. A huszonhét éves orosz (ATP 27.) az Australian Openen elért elődöntőjét követően, pályafutása legnagyobb sikerét szerezte meg az említett ATP500-as torna megnyerésével. A húsz éves amerikai ellenfele (ATP 87.) az egyik legígéretesebb játékos a férfi mezőnyben, aki egyre több értékes győzelmet gyűjt be rutinos játékosok legyőzésével. Miamiban Rabu Albot sima búcsúztatása után Fabio Fogninit is megverte három játszmában. Lévén, hogy a torna tizenhetedik kiemeltje, Karatsev csak Mikhail Kukushkint kellett legyőznie (6-4, 6-3), hogy a torna ebbe a szakaszába jusson. Az orosz teniszező esélyesebbnek látszik a továbbjutásra, hiszen a 2021-es szezonban tizenhat mérkőzést nyert meg és csak kettőt veszített el. Ezt a lendületét nem lesz könnyű leállítani még akkor sem ha Korda nem olyan rég döntőt játszott Delray Beachben, majd utána Challenger-tornát nyert szintén kemény borításon. Azt azért meg kell említeni, hogy Sebastian a tavalyi Roland Garros selejtezőiben szettvesztesség nélkül győzte le Aslant. Persze, azóta Karatsev egy teljesen más játékos.

Az Unibet ajánlatából

Fogadás szettre 2-0 @ 1.93
Fogadás szettre 2-1 @ 3.90
Fogadás szettre 0-2 @ 6.25
Fogadás szettre 1-2 @ 7.00
Szett hendikeppel Korda, Sebastian +1.5 @ 1.85
Játék hendikeppel Karatsev, Aslan -3.5 @ 1.81
Játék hendikeppel Korda, Sebastian +3.5 @ 1.98
Játék hendikeppel Korda, Sebastian -1.5 @ 4.00
Játék hendikeppel Karatsev, Aslan -5.5 @ 3.60
Játékok száma Alatt 21.5 @ 2.04
Játékok száma Felett 21.5 @ 1.77
Szettek száma Alatt 2.5 @ 1.49
Szettek száma Felett 2.5 @ 2.60

További kiemelt teniszmeccsek


Fogadj itt teniszre!


18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.03.29. (07:29)