Hozhat valami újat Alexander Zverev és Casper Ruud negyedik összecsapása az egymás elleni mérkőzéseik történetében?

Alexander Zverev (Fotó: Rena Schild / Shutterstock.com)

Az eddigi három találkozásuk során a német játékos még játszmát sem veszített, de meg kell említeni, hogy az első meccsük előtt, amely a tavaly Acapulcoban kellett volna lezajlania, Ruud visszalépett. Ugyancsak 2021-ben még két alkalommal alakult úgy a versenytábla, hogy kemény pályás negyeddöntőben állhattak ki egymás ellen, Cincinnatiban majd később Párizsban is Zverev 2-0-ás szettarányban bizonyult jobbnak. Úgy látszik, hogy azóta a helyzetkép kissé megváltozott, mivel a tavaly Alexander (ATP 4.) öt tornagyőzelmet gyűjtött be, idén viszont még egyet sem, sőt a Montpellier-i ATP250-es döntőjén kívül nem volt kiemelkedő eredménye. Norvég ellenfele (ATP 8.) a kemény borításokon a német teniszezőnél gyengébben szerepelt 2022-ben, viszont februárban Buenos Airesben tornát nyert a legeredményesebb borításán, salakon.

Míg Alexander Miamiban csak az első meccsén, a visszatérő Borna Coric ellen veszített játszmát, Casper hibamentesen haladt mostanáig előre. Bár Zverev játékszínvonala visszaesett az utóbbi hónapokban, még mindig ő a nagy esélyes a továbbjutásra a floridai Masters gyors játékfelületén.

március 31., csütörtök

Tipp Játék hendikeppel Zverev, Alexander -3.5 @ 1.80

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2022.03.30., 07:03.