Denis Shapovalov pályafutásának eddigi egyetlen ATP-tornagyőzelmét ugyancsak Stockholmban szerezte 2019-ben és amennyiben legyőzi Tommy Pault, a második bajnoki címét is a svéd fővárosban fogja begyűjteni.

Denis Shapovalov (Fotó: Maksim Konstantinov / Shutterstock.com)

A huszonkét éves kanadai játékos (ATP 18.) csak egy játszmát veszített a héten és az elődöntőben Felix Auger-Aliassimet verte 6-4, 7-5-re. Denis a Wimbledonon elért elődöntője után hullámvölgybe került és a svédországi tornáig csak a US Openen nyert egymás után meccseket, de most véget vetett a szürke eredményeknek. A döntőben Tommy Paul (ATP 52.) lesz ellenfele, aki az elődöntőben Frances Tiafoe ellen fordított szetthátrányból.

A huszonnégy éves amerikai játékos ezáltal az első ATP-döntőjét játszhatja. Utóbbi két meccse három játszmás volt, ezért fizikai teljesítőképessége alacsonyabb színvonalon lehet a döntőben. Bár nem volt épp a reflektorfény középpontjában a kemény borításra való visszatérés óta, Tommy nyolcaddöntőket játszott az Indian Wells-i Masters-tornán, Moszkvában és Szentpéterváron is. Az e heti menetelése igazán rendkívülire sikerült, hiszen verte Björn Borg fiát, Leo Borgot, Taylor Fritzet és Andy Murrayt is.

november 13., szombat

Tipp

Játék hendikeppel: Denis Shapovalov -2.5:  1.90

Néhány fogadási lehetőség a döntőre

Fogadás szettre 2-0 @ 4.40
Fogadás szettre 2-1 @ 5.40
Fogadás szettre 0-2 @ 2.40
Fogadás szettre 1-2 @ 4.00
Szett hendikeppel Paul, Tommy +1.5 @ 1.56
Játék hendikeppel Paul, Tommy +2.5 @ 1.89
Játék hendikeppel Paul, Tommy -1.5 @ 2.90
Játék hendikeppel Paul, Tommy +3.5 @ 1.58
Játék hendikeppel Paul, Tommy +1.5 @ 2.15
Játék hendikeppel Shapovalov, Denis +1.5 @ 1.40
Játék hendikeppel Paul, Tommy -2.5 @ 3.40
Játék hendikeppel Paul, Tommy -3.5 @ 4.40
Játék hendikeppel Shapovalov, Denis -4.5 @ 3.30
Játék hendikeppel Shapovalov, Denis -1.5 @ 1.68
Játék hendikeppel Shapovalov, Denis -3.5 @ 2.33
Játékok száma Alatt 19.5 @ 3.50
Játékok száma Felett 20.5 @ 1.45
Szettek száma Alatt 2.5 @ 1.58
Szettek száma Felett 2.5 @ 2.35

További kiemelt teniszmeccsek

Fogadj a döntőre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.11.13. - 07:25