Denis Shapovalov egykezes fonák-előadást fog tartani Stanislas Wawrinka segítségével az orosz tornán. Az a játékos, aki eredményesebb lesz, az elődöntőbe jut.

Denis Shapovalov (Fotó: lev radin / Shutterstock.com)

Bár a 21 éves, kanadai a Roland Garroson már második meccsén búcsúzott, az ezt megelőző tornákon kiváló eredményeket ért él, ezért elmondható, hogy játékformája jobb a svájci ellenfeléénél. Denis (ATP 12.) a US Openen negyeddöntőt játszott, azt követően a római Masters-tornán elődöntőzött, míg Stan (ATP 18.) a kényszerszünet után Challenger-tornákon vett részt, azután Rómába első meccsén kiesett és a párizsi Grand Slamen pedig a harmadik körig jutott.

Szentpéterváron a svájci izzadt meg jobban, mert az első meccsén Daniel Evansnak három meccslabdája volt a háromjátszmás, kiélezett összecsapáson (3-6, 7-6, 7-5). Wawrinka a második fordulóban is próbára volt téve egy újabb döntő játszmás meccsen a hazai Evgeny Donskoy által. Eközben, Shapovalov simán verte Viktor Troickit és Ilya Ivashkát is.

Denis és Stan mostanáig kétszer csaptak össze egymással és mindkét alkalommal kemény borításon. 2018-ban Tokióban Shapovalov nyert 2-1-es szettarányban, Wawrinka pedig 2019-ben Rotterdámban vágott vissza kétjátszmás győzelemmel.

október 16., péntek

Néhány fogadási lehetőség

Fogadás szettre 2-0 @ 5.20
Fogadás szettre 2-1 @ 5.80
Fogadás szettre 0-2 @ 2.20
Fogadás szettre 1-2 @ 3.80
Szett hendikeppel Wawrinka, Stanislas +1.5 @ 1.65
Szett hendikeppel Shapovalov, Denis -1.5 @ 2.20
Játék hendikeppel Wawrinka, Stanislas +2.5 @ 2.04
Játék hendikeppel Shapovalov, Denis -2.5 @ 1.77
Játékok száma Alatt 24.5 @ 1.71
Játékok száma Felett 24.5 @ 2.12
Szettek száma Alatt 2.5 @ 1.58
Szettek száma Felett 2.5 @ 2.35

További kiemelt mérkőzések


Fogadj teniszre!


18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020.10.16. (07:25).