Grigor Dimitrov és Daniel Altmaier 2020-ban voltak az utolsó tizenhat között a rangos francia tornán.

Grigor Dimitrov 083
Grigor Dimitrov egyetlen salakos bajnoki címét 2014-ben Bukaresteben nyerte. (Fotó: Janet McIntyre / Shutterstock.com)

A 2017-es világbajnok Dimitrovnak (ATP 29.) nem salak a legeredményesebb borítása és a párizsi esemény az egyetlen Grand Slam ahol nem ért el az elődöntőbe. Az idei salakidénye nem indult valami fényesen, mivel sorozatban bukta második meccseit Monte-Carloban, Barcelonában, Madridban és Rómában is. A Roland Garros előtt viszont még indult Genfben, ahol a döntőig menetelt. Úgy néz ki, hogy ebben az utolsó pillanatban elkapott jó ritmusban folytatja Franciaországban, mivel szettvesztesség nélkül verte Timofey Skatovot és Emil Ruusuvuorit.

Mind a hét Challenger bajnoki címét salakon szerző Altmaier (ATP 79.) alig várhatta a szemcsés borításra való áttérést. Áprilisban a Sarasota-i Challengert nyerte, majd a Madrid-i Mastersen a negyeddöntők szakaszáig jutott el. Párizsban az első fordulóban három felvonásban búcsúztatta Marc-Andrea Hueslert, a második meccsén pedig az idei esemény eddigi egyik legnagyobb meglepetését okozta és öt szettben győzte le Jannik Sinnert. Ez a bravúr majdnem öt és fél (!) órát vett igénybe és bár nyolc évvel fiatalabb a harminckét éves Dimitrovnál, nem lesz könnyű fizikailag legjobbját nyújtania a pihent bolgár ellen.

Ne feledd, hogy a Roland Garrosra megtett nyertes fogadásaiddal részt vehetsz az Unibet nyolc millió forintos fogadásbajnokságán és emellett 25%-os élő nyereménynövelővel is fogadhatsz az összecsapásokra.

június 03., szombat

Tipp Szettek száma Alatt 3.5 @ 2.35

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org. A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 június 2. 10:14 UTC.