Látszólag, Marie Bouzkova szinte teljesíthetetlen kihívás előtt áll a pályafutásának első rangos negyeddöntőjében Ons Jabeur ellen, de eddigi menetelése során színvonalasabb ellenfeleket győzött le azoknál akiket a tunéziai játékostársa vert.

Már az is meglepetésnek számított, hogy a nyitómeccsén szetthátrányból fordított Danielle Collins ellen, de az, hogy játszmavesztesség nélkül hajtott át azután sorban Ann Lin, Alison Riskén és Caroline Garcián, az még váratlanabb volt. Bouzkovának (WTA 66.) ezeket a bravúrjait nem igazán vetítette semmi előre, mert általánosan tekintve, csak a kemény borításokon jelentett nagyobb veszélyt. Emellett, Grand Slam-tornákon sosem érte el a harmadik kört mostanáig.

Bár negyeddöntős ellenfelét, Ons Jabeurt (WTA 2.) jelen pillanatban sokan a tornagyőzelemre legesélyesebb játékosnak vélik, a tunéziai játékos legyőzöttei nem voltak olyan színvonalúak mint a Bouzkováé. Ettől még a papírformát szettvesztesség nélkül igazolta Mirjam Bjorklund, Katarzyna Kawa, Diane Parry és Elise Mertens ellen. Mondhatni, hogy a tavalyi negyeddöntős még nem volt tesztelve az angol fővárosban. Jabeur a Wimbledon előtti a berlini gyepen bajnoki címmel melegített és nagy favorit a továbbjutásra, de tudni kell, hogy bármennyire sikeres is ebben az idényben, az évek során még nem bizonyított a Grand Slam-tornákon, hiszen ez csak a második negyeddöntője, miután 2020-ban Ausztráliában érte el először ezt a szakaszt.

Ne feledd, hogy a Wimbledonra megtett győztes fogadásaiddal részt vehetsz az Unibet nyolc millió forintos Wimbledon fogadás bajnokságán is.

július 05., kedd

Tipp Játékok száma Alatt 22.5 @ 1.53

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2022.07.05., 06:24.