A török 250-s kategóriájú torna főtáblájának alsó ágán Sorana Cirstea és Marta Kostyuk fog megmérkőzni az elődöntőben.

Sorana Cirstea (Fotó: Pal2iyawit / Shutterstock.com)

április 24., szombat

A mérkőzés egy rutinos játékost és egy ifjú reményt fog egymással szembe állítani. A tapasztalatelőny Sorana Cirstea (WTA 67.) oldalán lesz, hiszen ukrán ellenfele tizenhárom évvel fiatalabb nála. A román teniszező, annak ellenére, hogy első két meccsén egy-egy tie-breaket is kellett játszania, végül szettvesztesség nélkül jutott az elődöntőbe, ahova pihenten érkezett, mivel a negyeddöntőben Fiona Ferro az első szett után visszalépett. Marta Kostyuk (WTA 85.) sem veszített játszmát az első két meccsén, viszont közel két és fél órát küzdött Ana Konjuh ellen a három szettes negyeddöntőben. Míg Sorana idei legjobb eredménye a február elején elért negyeddöntője volt a melbournei Grampians Trophyn, Martának ez már a második elődöntője 2021-ben miután Abu Dhabiban is sikerült az utolsó négy közé jutnia. Bár mindkét játékos a kemény borításon érte el legjobb eredményeit, a lassú játékfelület Soranának jobban kedvezhet, mert ha még régen is (2009-ben), de Roland Garros-negyeddöntős volt.

Az Unibet ajánlatából

Fogadás szettre 2-0 @ 2.50
Fogadás szettre 2-1 @ 4.30
Fogadás szettre 0-2 @ 3.90
Fogadás szettre 1-2 @ 5.30
Szett hendikeppel Cirstea, Sorana +1.5 @ 1.52
Játék hendikeppel Kostyuk, Marta -2.5 @ 1.89
Játék hendikeppel Cirstea, Sorana +2.5 @ 1.89
Játék hendikeppel Kostyuk, Marta -5.5 @ 3.40
Játék hendikeppel Cirstea, Sorana -3.5 @ 3.30
Játékok száma Alatt 20.5 @ 2.00
Játékok száma Felett 20.5 @ 1.79
Szettek száma Alatt 2.5 @ 1.55
Szettek száma Felett 2.5 @ 2.43

Fogadj itt teniszre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.04.23. (21:45)