Tereza Martincova a szintén Csehországból származó Karolina Muchova ellen indítja szereplését, és már csak abból is adódóan, hogy Muchova fél év óta nem játszott hivatalos meccset, Martincova 2-0-ra növelheti az egymás elleni mutatójukat.

Tereza Martincova (Fotó: Maksim Konstantinov / Shutterstock.com)

Terezának (WTA 46.) idén csak februárban sikerült először két fordulót kipipálnia egymás után Szentpéterváron, de az utolsó négy közé jutását Elena Rybakina játék előtti visszalépése segítette a nyolcaddöntőben. Dohában két ellenfél legyőzése után az utolsó tizenhat közé jutott, ahol három szettben Ons Jabeur búcsúztatta, majd Indian Wellsben a második mérkőzésén a tavalyi bajnok, Paula Badosa ejtette ki a versenyből. Nem mondható, hogy a legjobbak voltak idei eredményei, de kezd lenni bennük egy kisebb folytonosság, ami nagy előny lehet egy olyan játékos ellen, aki a tavalyi US Open óta nem játszott. Karolina (WTA 74.) a tavalyi Wimbledon-negyeddöntőjét követően csupán még két meccset nyert Cincinnatiban, majd a New York-i Grand Slamen elszenvedett első körös veresége után zárta az idényét. Bár idén csak a floridai esemény alkalmával mutatkozik be, az oddsok szerint, nem is annyira esélytelen.

Valószínű, hogy a bukmékerek oddsainak megállapításában az is közrejátszott, hogy Muchova pályafutása során többet bizonyított ellenfelénél. Amellett, hogy WTA bajnoki címet szerzett hasonló kemény borításon Szöulban 2019-ben, elődöntőzött a tavalyi Australian Openen és mindkét eddigi Wimbledon-szereplésén (2019, 2021) a negyeddöntőig menetelt. Mostanáig csak a Csehországban zajlott, bemutató jellegű Livescore Kupa alkalmával csaptak össze (salakon) és akkor Martincova döntő szettben nyert, de ebből a mérkőzésükből nem sokat lehet következtetni. Az viszont megismétlődhet, hogy újra egy szoros mérkőzést eredményezzen találkozásuk.

március 23., szerda

Tipp Játékok száma Felett 19.5 @ 1.50

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2022.03.23., 07:14.