Cabhelo hozzászólt
2015 márc 17. 11:26
mivel nincs a guru kínálatban megosztom itt aki érdekelne
szlovák jégkorong Extraliga
HC Kosice - Poprad
Kassa tegnap óriási meccset játszott a szomszéd Poprad ellen. Az elejétől kezdve nekimentek ellenfelüknek és sorra jöttek a nagyobbnál nagyobb helyzetek. Senkinek egy pillanatra se fordult meg a fejében, hogy itt akár esélye is lehet Jancuska csapatának.
Azonban a Poprádiak 2x is megtréfálták a Poprádi de most már kassa kapujában őrködő Melichercikot. Kassa még kétszer szépíteni tudott a második harmadig, de mindig volt rá egy válasz Krotákék részéről. A negyedik gól után Melicerciket Hylák váltotta a kapuban.
Kassa mindent bevetett, amit csak tudott és egyfolytában nyomás alatt tartotta a vendégeket. Viszont nem és nem gólt ütni. Majd amikor már csak 5 perc volt a végéig és még mindig 2 góllal vezetet a Poprad, Kassa feltámadt. Bartanus, Suja majd a győztes gólt szerző Jencik fantasztikus fordulatot hajtott végre, amivel megnyerték ennek a sorozatnak az első találkozóját.
Tudni kel, hogy a Poprádiaknak mindössze két napjuk volt rápihenni erre a meccsre. Ez nem is lenne gond, de egy iszonyú hosszú sorozatott játszottak Zólyommal. A hetedik meccsen dőlt el, rávezetésekkel a továbbjutó. Tehát egy nehéz és kimerítő sorozat után kellet az Extraliga legnagyobb pályáján bizonyítaniuk az alapszakasz nyertesével.
A szoros és fordulatos eredményt a Poprádiak a effektivitásnak köszönhetik, és főleg a kassaiak gyerekes hibái után kapott góloknak. Oremus a kassaiak mestere is azt nyilatkozta, hogy nagyszerű volt a csapat a támadásban, de a védekezés katasztrófa volt.
Ma egy jobban védekező kassai csapatot várok, és egy sokkal fáradtabb és e letört vendég csapatot. Rengeteget kivett a poprádiakból a tegnapi meccs, főleg, hogy végig utolsó pillanatig küzdöttek, mert ott volt a szemük előtt a győzelem esélye. Ezzel szemben kikapni az utolsó 5 percben nagyon kiábrándító. Nem tudom, hogy menyire lehet ilyenkor egy csapatot újból felhergelni, de irtóra nehéz.
A másik oldalon meg nagy az eufória egy ekkora fordítás után. Kassa sokkal frissebb, nekik a Pöstyéni első sorozat inkább csak bemelegítésnek szolgált. Most vannak toppon, látni a csapaton az elszántságot, az erőt és magabiztosságot.
Szerintem ma Kassa győzelme szinte biztosra elkönyvelhető, de én bevállalom, hogy kiütéses nyereség lesz ennek a találkozónak a vége, és Kassa minimum hárommal nyer majd.

2014 jún 19. 17:13
Kolumbia - Elefántcsontpart: 1.5 gól Felett
Kolumbia - Elefántcsontpart: (2. félidő góljai) 0.5 gól Felett
Kolumbia - Elefántcsontpart: (2. félidő góljai) 0.5 gól Felett
Cabhelo hozzászólt
2014 jún 17. 20:44
Brasil - Mexico: 1.5 gól felett
Cabhelo hozzászólt
2014 jún 17. 17:42
Belgium-Algéria: 1
kínlódva, de végül jött
kínlódva, de végül jött
Cabhelo hozzászólt
2014 jún 16. 17:15
Németország - Portugália: 1x
Bacca 29.perc
Dybala 33 perc
Boldog szülinapot és nagy gratula a SPF-nak. Remélem a továbbiakban sem esik a színvonal és bármikor korrekt, megbízható és a humoros előzeteseket olvashatok. Ezáltal is köszönöm a Proffnak, a Majomnak, Tibbnek, Soundnak és persze másoknak is akiktől mindig megbízható infót kaparászhatok össze s ezzel csonkítom az ingyen élőket. Csak így tovább SPF
mivel nincs a guru kínálatban megosztom itt aki érdekelne
szlovák jégkorong Extraliga
HC Kosice - Poprad
Kassa tegnap óriási meccset játszott a szomszéd Poprad ellen. Az elejétől kezdve nekimentek ellenfelüknek és sorra jöttek a nagyobbnál nagyobb helyzetek. Senkinek egy pillanatra se fordult meg a fejében, hogy itt akár esélye is lehet Jancuska csapatának.
Azonban a Poprádiak 2x is megtréfálták a Poprádi de most már kassa kapujában őrködő Melichercikot. Kassa még kétszer szépíteni tudott a második harmadig, de mindig volt rá egy válasz Krotákék részéről. A negyedik gól után Melicerciket Hylák váltotta a kapuban.
Kassa mindent bevetett, amit csak tudott és egyfolytában nyomás alatt tartotta a vendégeket. Viszont nem és nem gólt ütni. Majd amikor már csak 5 perc volt a végéig és még mindig 2 góllal vezetet a Poprad, Kassa feltámadt. Bartanus, Suja majd a győztes gólt szerző Jencik fantasztikus fordulatot hajtott végre, amivel megnyerték ennek a sorozatnak az első találkozóját.
Tudni kel, hogy a Poprádiaknak mindössze két napjuk volt rápihenni erre a meccsre. Ez nem is lenne gond, de egy iszonyú hosszú sorozatott játszottak Zólyommal. A hetedik meccsen dőlt el, rávezetésekkel a továbbjutó. Tehát egy nehéz és kimerítő sorozat után kellet az Extraliga legnagyobb pályáján bizonyítaniuk az alapszakasz nyertesével.
A szoros és fordulatos eredményt a Poprádiak a effektivitásnak köszönhetik, és főleg a kassaiak gyerekes hibái után kapott góloknak. Oremus a kassaiak mestere is azt nyilatkozta, hogy nagyszerű volt a csapat a támadásban, de a védekezés katasztrófa volt.
Ma egy jobban védekező kassai csapatot várok, és egy sokkal fáradtabb és e letört vendég csapatot. Rengeteget kivett a poprádiakból a tegnapi meccs, főleg, hogy végig utolsó pillanatig küzdöttek, mert ott volt a szemük előtt a győzelem esélye. Ezzel szemben kikapni az utolsó 5 percben nagyon kiábrándító. Nem tudom, hogy menyire lehet ilyenkor egy csapatot újból felhergelni, de irtóra nehéz.
A másik oldalon meg nagy az eufória egy ekkora fordítás után. Kassa sokkal frissebb, nekik a Pöstyéni első sorozat inkább csak bemelegítésnek szolgált. Most vannak toppon, látni a csapaton az elszántságot, az erőt és magabiztosságot.
Szerintem ma Kassa győzelme szinte biztosra elkönyvelhető, de én bevállalom, hogy kiütéses nyereség lesz ennek a találkozónak a vége, és Kassa minimum hárommal nyer majd.
szlovák jégkorong Extraliga
HC Kosice - Poprad
Kassa tegnap óriási meccset játszott a szomszéd Poprad ellen. Az elejétől kezdve nekimentek ellenfelüknek és sorra jöttek a nagyobbnál nagyobb helyzetek. Senkinek egy pillanatra se fordult meg a fejében, hogy itt akár esélye is lehet Jancuska csapatának.
Azonban a Poprádiak 2x is megtréfálták a Poprádi de most már kassa kapujában őrködő Melichercikot. Kassa még kétszer szépíteni tudott a második harmadig, de mindig volt rá egy válasz Krotákék részéről. A negyedik gól után Melicerciket Hylák váltotta a kapuban.
Kassa mindent bevetett, amit csak tudott és egyfolytában nyomás alatt tartotta a vendégeket. Viszont nem és nem gólt ütni. Majd amikor már csak 5 perc volt a végéig és még mindig 2 góllal vezetet a Poprad, Kassa feltámadt. Bartanus, Suja majd a győztes gólt szerző Jencik fantasztikus fordulatot hajtott végre, amivel megnyerték ennek a sorozatnak az első találkozóját.
Tudni kel, hogy a Poprádiaknak mindössze két napjuk volt rápihenni erre a meccsre. Ez nem is lenne gond, de egy iszonyú hosszú sorozatott játszottak Zólyommal. A hetedik meccsen dőlt el, rávezetésekkel a továbbjutó. Tehát egy nehéz és kimerítő sorozat után kellet az Extraliga legnagyobb pályáján bizonyítaniuk az alapszakasz nyertesével.
A szoros és fordulatos eredményt a Poprádiak a effektivitásnak köszönhetik, és főleg a kassaiak gyerekes hibái után kapott góloknak. Oremus a kassaiak mestere is azt nyilatkozta, hogy nagyszerű volt a csapat a támadásban, de a védekezés katasztrófa volt.
Ma egy jobban védekező kassai csapatot várok, és egy sokkal fáradtabb és e letört vendég csapatot. Rengeteget kivett a poprádiakból a tegnapi meccs, főleg, hogy végig utolsó pillanatig küzdöttek, mert ott volt a szemük előtt a győzelem esélye. Ezzel szemben kikapni az utolsó 5 percben nagyon kiábrándító. Nem tudom, hogy menyire lehet ilyenkor egy csapatot újból felhergelni, de irtóra nehéz.
A másik oldalon meg nagy az eufória egy ekkora fordítás után. Kassa sokkal frissebb, nekik a Pöstyéni első sorozat inkább csak bemelegítésnek szolgált. Most vannak toppon, látni a csapaton az elszántságot, az erőt és magabiztosságot.
Szerintem ma Kassa győzelme szinte biztosra elkönyvelhető, de én bevállalom, hogy kiütéses nyereség lesz ennek a találkozónak a vége, és Kassa minimum hárommal nyer majd.
Hello Milan,
Irtam egy elemzést a mai jégkorong szlovák Extraliga Kassa-Poprad meccsrre,,de nincs a kínálatban..be lehetne tenni?thx
Irtam egy elemzést a mai jégkorong szlovák Extraliga Kassa-Poprad meccsrre,,de nincs a kínálatban..be lehetne tenni?thx
Kolumbia - Elefántcsontpart: 1.5 gól Felett
Kolumbia - Elefántcsontpart: (2. félidő góljai) 0.5 gól Felett
Kolumbia - Elefántcsontpart: (2. félidő góljai) 0.5 gól Felett
Brasil - Mexico: 1.5 gól felett
Belgium-Algéria: 1
kínlódva, de végül jött
kínlódva, de végül jött
Németország - Portugália: 1x
picit elhanyagoltam a naplót, de most a VB során igyekszem folytatni.
Franciaország-Honduras: 1 ,
Franciaország-Honduras: HF 1.5,
A franciák Ribery nélkül is elég jó kis csapattal érkeznek. Pogba és Valbuena játéka lesz mérvadó, mert Riberyt valakinek pótolni kell.

1 Felett 1.5 Atalanta v AC Milan
(További összesített gólok) 11/05/2014 Egyik sem 1.22 Függőben
2 Franciaország +0.0 Franciaország v Olaszország
(Hendikep fogadás) 11/05/2014 Egyik sem 1.40 Függőben
3 Felett 0.5 Cordoba v Real Zaragoza
(2. félidő góljai) 11/05/2014 Egyik sem 1.25 Függőben
Tét: 18,00 Nyereség: -18
élőben
1 Igen Atalanta v AC Milan
(Mindkét csapat gólt szerez) 11/05/2014 Egyik sem 2.50 Nyert
Tét: 20,00 Nyereség: 50,00
kombi
1 Atletico Madrid felett 1.5 Atletico Madrid v Malaga
(Csapat összesített gólok) 11/05/2014 Egyik sem 1.36 Függőben
2 Felett 0.5 Murcia v Mirandes
(2. félidő góljai) 11/05/2014 Egyik sem 1.22 Függőben
3 Felett 1.5 Sunderland v Swansea
(További összesített gólok) 11/05/2014 Egyik sem 1.25 Függőben
az Atletico két szék közzé fog zuhanni. A végén se a liga se a BL.-t nem nyerik meg. Ezt a meccset el baltázták. Bajnokok lehettek -
(Játékidő eredménye) 11/05/2014 Egyik sem 1.57 Függőben

Nem vagyok egy tenisz szaki, de azt tudom hogy a lassú szemcsés borítás a technikás , gyorslábú spielereké. A kamikaze irtó nagy formában van. Szerintem ennek jönnie kel.
Kei Nishikori -3.5 Milos Raonic v Kei Nishikori
(Hendikep - 2 esélyes - nyert játék) 08/05/2014 Egyik sem 2.00 Függőben
Tét: 20,00

valamikor el kel múlnia a rossz szériának is
Sparta Prague és felett 2.5 FK Teplice v Sparta Prague
(Eredmény/összesített gólok) 03/05/2014 Egyik sem 2.75 Függőben
az over jött de kikapott a Sparta. Nem és nem akar elhagyni a rossz széria...pár napot szünetelek.

szombati kombi 15e
1 Borussia Dortmund Borussia Dortmund v TSG Hoffenheim
(Játékidő eredménye) 03/05/2014 Egyik sem 1.28 Függőben
2 Felett 1.5 SC Freiburg v Schalke
(További összesített gólok) 03/05/2014 Egyik sem 1.18 Függőben
3 Felett 1.5 Man Utd v Sunderland

4 Felett 1.5 Swansea v Southampton
(További összesített gólok) 03/05/2014 Egyik sem 1.25 Függőben
5 Döntetlen, vagy Bayer Leverkusen Eintracht Frankfurt v Bayer Leverkusen
(Dupla esély) 03/05/2014 Egyik sem 1.22 Függőben
6 Felett 1.5 Newcastle v Cardiff
(További összesített gólok) 03/05/2014 Egyik sem 1.20 Függőben
kombi 5e
1 Felett 2.5 Man Utd v Sunderland
(Összesített gólok) 03/05/2014 Egyik sem 1.60 Függőben
2 Barcelona felett 2.5 Barcelona v Getafe
(Csapat összesített gólok) 03/05/2014 Egyik sem 1.25 Függőben
3 Robert Lewandowski Borussia Dortmund v TSG Hoffenheim
(Bármikor gólt szerez) 03/05/2014 Egyik sem 1.50 Függőben
4 Döntetlen, vagy Schalke SC Freiburg v Schalke
(Dupla esély) 03/05/2014 Egyik sem 1.28 Függőben

Most reméljetőleg zöldülni fog a szelvény
A Juve számomra mint egyénileg,mint edzőileg,mint taktikailag fejlettebb csapat. Meglepne ha nem nyerné meg az EL.
Az olasz liga már a zsebükben van és szép lenne a döntőt hazai pályán ünnepelni. A Benfica szimpi csapat de az öreg hölgy most elbán vele.
Juve vezetést várok, amire a Benfica idővel kinyit és kontrákból újabb gólokat kapna. Esetleg azt is eltudom képzelni hogy a Juve most egy eszeveszett tempóval meglepi a Benficát, mivel mindenki az óvatos focit várja tőlük.
A másik meccsen a Valenciának azt kel csinalni mint a Basel ellen, csak épp a Sevilla az ellenfél. A két gólt el kel kezdeni ledolgozni, habár nemhiszem hogy egy Sevilla kontra után ne születne gól. Mindenesetre két gólt elvárok, mert ha csak egy lenne az mindenképp a vendég továbbjutást jelenti.
kombi 20e
Juventus felett 1.5 Juventus v Benfica
(Csapat összesített gólok) 01/05/2014 Egyik sem 1.66 Függőben
Felett 1.5 Valencia v Sevilla
szingli 20
Juventus Juventus v Benfica
(Továbbjut) 01/05/2014 Egyik sem 1.70 Függőben
(További összesített gólok) 01/05/2014 Egyik sem 1.20 Függőben
irtóra csalódtam a Juvéban. Viszont a Benfica megérdemelten jutott tovább