Szombaton rendezik a rogalandi rangadót, vagyis az FK Haugesund - Viking meccset. A hazai csapatnak a tavaly elvesztett kupadöntőért kellene visszavágnia, azonban egyik csapat sem sziporkázik mostanában és ez leginkább a gólok és az óvatos játék terén mutatkozhat meg ezen a találkozón.
2.00
A bukik a gólokat várják - a statisztika alapján jogosan
A fordulók előtt kiindulásként az általam vélt végeredmény, illetve 2,5 gól oddsokat szoktam megnézni, amely számok alapján gyorsan el lehet dönteni, hogy melyik meccsben lehet adott esetben érték. Ezen a rangadón az 1,80-as 2,5 over szorzó szerintem tévesen lett belőve, miután ez, az eddig lejátszott nyolc forduló gólátlagát szimbolizálja leginkább és nem a várható meccsképet. A Haugesund esetében 2,5, míg a Vikingnél 3,25 a meccsenkénti gólátlag. Tehát ebből az következik, hogy itt is várhatunk legalább három találatot. Azonban az említett két számot nem a csapatok által lőtt, hanem jóval inkább a kapott gólok húzzák fel. A hazaiak többek között belefutottak már egy bodøi 1-6-ba, míg a vendégeket szerdán a Molde tömte ki (0-5). Ennek következtében, ha a két csapat által lőtt gólok összegét (14) vetjük össze a kapottal (32), akkor már sokkal inkább érthető, hogy miért nem várok fiesztát a gólok terén.
Egyik oldalon sem állt össze a támadójáték
A FK Haugesund a télen frissített elől, azonban az új csatárok eddig nem találták meg a góllövő cipőjüket. Az egy évre elmeszelt Wadji doppingeltiltása éppen vasárnap telik le, így az ő játékba lendülése új impulzust adhat nekik majd, de ehhez azért idő kell ennyi kihagyás után. Az első fordulók után Grindhaug mester elég nagy bajban volt és a védelem stabilizálásával próbálta helyrerázni a csapatát. Ez eddig jól sikerült. Az elmúlt öt meccsen négy gólt kaptak, azonban ebből hármat a más dimenziókban mozgó Molde rámolt be. A Viking ellen elegendőnek kell lennie ennek a védelemnek.
Szemtől szemben. A két mester, tehát Jostein Grindhaug és Bjarne Berntsen mindig lenyilatkozza meccs előtt, hogy mennyire tiszteli az ellenfél edzőjét és dicséri a kiváló munkáját. Az egymás felé irányuló kölcsönös tisztelet általában defenzív játékkal jár és így nem csodálkozhatunk, ha a tavalyi összecsapásaik igencsak szűkösek voltak gólokban: 0-0; 1-0; 0-1. Ráadásul az említett két gól mindegyike büntetőből született.
A Viking a télen eladta a gólokért felelős Tripic - Thorstvedt kettőst. Pótlásuk érkezett, azonban úgy néz ki, hogy vagy mellényúltak a vásárlásnál, vagy több idő kell az érkezőknek. A csapat által gurított nyolc gól kevés, ezzel alig pár együttest tudnak megelőzni, többek között a legkevesebb hatot szerző Haugesundot. Kérdés, hogy a védelem mennyire állt össze, mivel továbbra is lyukasnak tűnik. A korábbi eredményeikből az jön le, hogy a tabella hátsó felében lévő együttesek ellen azért kevés alkalommal vesztik el stabilizációjukat. Az élcsapatok tényleg kitömték őket, viszont a Mjøndalen (10.) - Sandefjord (12.) - Start (15.) hármas összesen kettő gólt jegyzett ellenük. Itt sokkal inkább az under, és nem az over felé kellene elmennünk.
Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020-07-16, 07:55
-
Haugesund - Viking tipp
FKH - Viking; 2,5 gól alattBet365
2.00
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Forrás: Sportfogadas.org
Hozzászólások 7
chabialonso
Ebben az idényben meg alig lőnek gólt. Igaz, hogy egymás ellen miért tennék. Lesz egy gól a meccsen.
csabax
Szerintem 2-3 gól lesz a meccsen.
Hentesáru
Kevés gólra számítok én is
Powell
Bocsi,de a cikkben vasárnapi rangadó van írva,de a meccset szombaton rendezik.Egyébként a tipp jó!Szerintem jönni fog
gavrilo14
Köszi Powell! Javítottam is! A gólokról még annyit, hogy aludtam rá a cikk megírása óta egyet és továbbra is a legjobb megoldásnak találtam erre a meccsre. Kockázat természetesen van benne - mint minden tippben -, viszont kevesebb, mint amennyit az szorzók mutattak!
Powell
Nincs mit!Én is megtettem a heti cikkekből ez tűnik továbbra is a legjobb tippnek.
HT
Köszi a tippet. Bár végül sajnos egy másik mérkőzés elvitte a szelvényem.