A nemzeti bajnoki címek már zsebben, most jöhetne a nemzetközi porond. Két tehetséges szakember, akik 40-es éveikben járnak, hol van számukra a határ?
2.05
A csehek Kloppja
Jindrich Trpisovsky. Kicsoda? Elsőre nem ugrik be a neve, pedig Csehországban úgy vélekednek róla, mint hazája Jürgen Kloppja. Véletlenül lett edző, egy utánpótlás csapathoz ugrott be, mindössze 22 évesen, hogy egy mérkőzés erejéig irányítsa őket - miközben pincérként dolgozott -, majd náluk ragadt. Hosszú évekbe került, míg végül felverekedte magát az első osztályba.
A kínai kézben lévő Slavia Prague kereste meg, ahol felfigyeltek a rendkívül alapos munkát végző fiatal edzőre. Heti 30-40 mérkőzést néz meg, monitorozza az aktuális ellenfeleket, még a barátságos meccseiket is megnézni. Jürgen Klopp feltétlen híve, ugyanúgy a presszing került nála előtérbe. A támadófutball rendkívül fontos számára, folyamatosan kontrollálni kell a találkozókat. Az egyik riporter, aki több alkalommal is interjút készített vele, így vélekedik az edzőről:
"Trpisovsky perfekcionizmusa óriási szerepet játszik abban, hogy a Slavia így teljesít Európában."
A nemzetközi kupákban mutatkozott meg Tripsovsky taktikai érzéke, esélytelenként is képesek voltak a legjobbakkal felvenni a versenyt. Döntetlent értek a BL-ben a Barcelona és az Inter ellen, legyőzték a Leverkusent és a Sevillát, megszorongatták a Chelsea - Dortmund duót az elmúlt években. Klopp mellett, Pavel Vrba edzette Viktoria Plzen is nagy hatással volt rá, akik megtörték a cseh defenzív foci dogmáit: 70 góllal lett bajnok a Plzen a 2010/11-es szezonban, rendkívül látványosan játszottak.
Tripsovsky ezekből próbált meríteni, erős kollegtívát hozott létre (eladta azokat a labdarúgókat, akik nem közösségi emberket, ráadásul sokat keresnek), jelenlegi játékosai bíznak benne. Fizikálisan kíváló állapotnak örvend a csapat, képesek folyamatos nyomás alatt tartani az ellenfeleket. Az jól látszik, hogy a cseh bajnokságot kinőtték. A 4-2-3-1-es és a 4-1-4-1-es rendszerek között váltogat a mester.
A középpályán biztosítani kell a létszámfölényes helyzeteket, illetve folyamatos nyomás alatt kell tartani az ellenfél védelmét is. A rendszerhez megfelelő játékosok kellenek, amiket Tripsovsky kérése alapján, hasonló elven választanak ki, mint ahogyan a Moneyball c. filmben láthattuk. Szoftveresen próbálják feldolgozni az adatokat és azok alapján leigazolni a statisztikák szerint megfelelő játékost.
Ő válthatja majd Kloppot?
Mármint Jürgent, nem a cseh kollégát. Steven Gerrard megszerezte első bajnoki címét, felért a csúcsra Skóciában, ideje továbblépni? Miután Joachim Löw lemond a nyári Európa-bajnokság után, felmerült Jürgen Klopp neve is, illetve az, hogy a német edzőt a Liverpoolnál Gerrard pótolja majd. Klopp azonban cáfolta, hogy átvenné a német válogatott irányítását, szóval egyelőre minden marad a "régiben". Mire lehet még képes Gerrard a Rangers kispadján?
Tavaly a nyolcaddöntő jelentette a Rangers számára a végállomást az Európa Ligában, idén akár negyeddöntősök lehetnek, ehhez viszont nem szabad beállni védekezni. A csehek ellen ez öngyilkosság, menni kell előre ugyanúgy, mint eddig. Ahogyan majd a videóból látható, Gerrard a 4-3-3-as rendszerben hisz jelenleg, illetve Tripsovskyhoz hasonlóan a presszingben.
A videót jobban megnézve, Gerrard a háromszögeléses támadásépítéssel próbálkozik, ez jelentheti az egyik különbséget a két edző között. Az alapvető elképzelések ugyanakkor nagyon hasonlóak, így biztosra vehető, hogy egyikük sem fog beállni a visszavágón védekezni. Nincs értelme. Mindezek fényében arra jutottam, hogy duplázós szorzón rendkívül kecsegtető ajánlat a 2,5 gól feletti opció. Nehéz elképzelni, ahogyan az egyik csapat majd kihúzza 1-0-val a meccset (esetleg 0-0-val).
Jürgen Klopp említése a cikkben úgy, hogy nem is a Liverpool játszik: 10 alkalommal.
-
Rangers FC - Slavia Prága tipp
2,5 gól felettUnibet
2.05
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Sportfogadas.org
Hozzászólások 2
Coutinho
Teljes mértékben egyetértek veled, enis gólokat várok a találkozótól. Mindkét csapat számára a bajnokság már zsebben, és cél a minél jobb eredmény európai porondon is. Támadó focira számítok, mindkét csapat szerez gólt, és 2.5 gól felett.
chabialonso
Az első találkozó csalódás volt, hogy a 2. félidőben nem született gól. Remélhetőlg nem lesz óvatoskodás ma. Gerardek jobban tolják a presszinget, mint a csehek , ezért, ha a továbbiakban is gólos meccseket szeretnénk látni jó lenne a továbbjutásuk. Ha a támadófoci a lényeg a mai estén, abban az esetben be is húzzák. Ezért a Rangersnek szurkolok, és rájuk is tettem.