Nem jutottak még dűlőre a felek, az első meccsen Atalanta és Marseille gól is született, végül döntetlennel zárult az összecsapás. Így aztán még nem igazán látszik melyik csapat lesz ott az Európa Liga döntőjében. Nem szárnyalt az xG mutató, amolyan puhatolózós, de mégis eredményes első felvonással kezdődött a párharc. Nem játszott azóta a Marseille, míg az Atalanta győzelemmel hangolt az elődöntőre.
1.74
Atalanta - Marseille aktuális forma
Az olasz klub történetének első nemzetközi kupadöntőjét játszhatja, nyilván nagyon készülnek rá. Győzelemmel hangoltak a hétvégén, megverték a bajnokságban a Salernitana csapatát, de azért kérdés mennyire bírják ezt a fajta terhelést. Ezt a témát feszegettük az Atalanta - Fiorentina olasz kupamérkőzés előzetesében, hogy Gian Piero Gasperini együttese azért nem a korábban megszokottak szerint van igénybe véve.
Vajon minden idénybeli edzője EL-győztesnek mondhatná magát, ha a Marseille megnyerné a sorozatot? Marcelinóval kezdték az idényt, Gennaro Gattusóval folytatták, és jelenleg Jean-Louis Gasset irányításával menetelnek az Európa Ligában. Nem játszottak az első mérkőzés óta, jelen pillanatban három sérültjük van: Bamo Meite, Bilal Nadir és Valentin Rongier nem bevethető. Eközben az olaszoknál Emil Holm, Rafael Toloi és Sead Kolasinac nem játszhat.
Atalanta statisztikák: mostani Európa Liga idény alapján nézve, megnyerte a mérkőzéseinek 54.55 %-át. Az olasz csapat átlagosan 1.7 gólt szerzett, inkább idegenbeli mérkőzéseken szoktak több gólt szerezni, átlagban 2.2 gólt szereztek vendégként. A mérkőzések 36 %-án nem kaptak gólt. Ezek nagyobb része hazai mérkőzés volt.
Atalanta - Marseille első mérkőzés
Az első mérkőzés 1:1-es döntetlennel zárult, így aztán aki győzni tud a második meccsen Bergamóban, az jut a fináléba. Nem volt túl magas az xG mutató, tehát a várható gólok száma, konkrétan az egyet sem hagyta el, egyik oldalon sem. Közel egyforma volt 1.80 körül, illetve a labdabirtoklás szintén eloszlott. Kapura lövések terén jobb volt a Marseille, de ugyanannyi pontos löketet hoztak a csapatok.
Atalanta vezetés volt már a 10. percben, Gianluca Scamacca ügyeskedte a labdát a hálóba, Teun Koopmeiners passzát követően. Nem kellett sokat várni az ellenfél válaszára, Chancel Mbemba egyenlített. Távolról tette rá az olaszok kapujára, egészen érdekes technikával, végül a kapufa is segített, és hálóban pihent a játékszer. ezt követően már csak egy sárga lap volt az érdemi történés, más feljegyezhető esemény nem történt.
Marseille statisztikák: átlagosan 2.1 gólt szerzett az eddigi Európa Liga 2023/2024 mérkőzésein. Inkább hazai mérkőzéseken szoktak több gólt szerezni, átlagban 2.6 gólt szereztek otthon. A francia csapat átlagosan 1.46 gólt kapott. Inkább idegenbeli mérkőzéseken szoktak több gólt kapni, idegenben átlagban 1.83 gólt kaptak.
Atalanta - Marseille élő közvetítés
Hol nézhető az Atalanta - Marseille mérkőzés? A számomra teljesen ismeretlen RTL Három csatornáján követhetjük az eseményeket, magyar kommentárral. Ha pedig fogadni szeretnél élőben, akkor az Unibet irodáját ajánlom, széles kínálattal állnak rendelkezésre élőben is.
- Helyszín: Gewiss Stadion (Bergamo)
- Időpont: 2024.05.09. - 21:00
- Élő közvetítés: RTL Három
Atalanta - Marseille mérkőzés tippek
Hazai győzelemre 1.76-os szorzót kínálnak, döntetlen 3.90-es oddson és a vendégek sikere 4.90-ért játszható. Tehát a bukméker szerint az olaszok a találkozó egyértelmű esélyei, így aztán ők jutnak a fináléba. Én maradok amellett, ami ült volna az első összecsapáson, ez pedig a mindkét csapat szerez gólt fogadási opció.
május 09., csütörtök
- 21:00 Atalanta - Marseille
A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2024 május 6. 11:36 UTC.
-
Atalanta - Marseille tipp
Mindkét csapat szerez góltUnibet
1.74
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Davide Zappacosta (Fotó: Fabrizio Andrea Bertani/Shutterstock.com)