A francia és olasz klub az Európa Liga döntőjének kapujába jutott, az előző körben az Atalanta felülmúlta a Liverpool csapatát, kiütve ezzel a sorozat favoritját. Eközben az idény alatt többször edzőt váltó Marseille, büntetőkkel ejtette ki a Benfica együttesét. Egyik csapat sem hitte volna, hogy EL-finálé közelébe kerül, vajon hogyan kezdik a párharcot?
1.68
Kiütötte a Liverpool csapatát az Atalanta
Feltettük a költői kérdést, hogy Meg lehet ezt még fordítani? - miután a Liverpool nagy vereségbe szaladt bele az Atalanta elleni párharc első meccsén. Ráadásul az Anfielden kapta el őket az olasz csapat, nagy fegyvertény ott nyerni 3:0-ra végződő összecsapáson. A visszavágót megnyerte ugyan a Pool, de az egy gólos siker kevés volt a fordításhoz, így most az elődöntőben találta magát a bergámói együtttes.
A klub történetének első nemzetközi kupadöntőjét játszhatják, ezért biztos kettőzőt erővel készülnek. Ezt a kérdést fejtegettük az Atalanta - Fiorentina olasz kupamérkőzés előzetesében, hogy Gian Piero Gasperini csapata vajon mennyire bírja az ilyen jellegű terhelést. Isak Hien eltiltott, Rafael Tolói és Emil Holm pedig sérüléssel bajlódik. Gianluca Scamacca, a Liverpool ellen duplázó hős viszont ott lesz a pályán, ahogy az utóbbi meccseken nagy formában játszó Ademola Lookman is.
Több edzőváltás után a Marseille
Egészen szürreális idénye van a Marseille csapatának, mert botrányok során vannak túl, és mégis európai kupadöntőért lépnek pályára. Három edzőt fogyasztottak el ebben az idényben, írtuk még a Marseille - Nice mérkőzés előtt, kitérve arra, hogy Marcelinót halálosan fenyegették a szurkolók, ezért távozott is gyorsan még a szezon elején. Kapott az elnökség is az ultráktól, végül jött a kispadra Gennaro Gattuso. Nem hozott változást, nem javult a játék minősége vele sem, ezért aztán a mostani esztendő elején menesztették.
Következett egy olyan szakember Jean-Louis Gasset révén, aki megbukott Elefántcsontpart kispadján. Mindezt ráadásul úgy, hogy vele kezdték az ANK-t, de végül nem vele nyerték meg. Ezen a ponton már talán az ultrák is sejtették, hogy ez a szezon nem lesz életük idénye. Mindezek után egy európai kupadöntő közelsége, hatalmas eredmény. Taktikájuk rém egyszerű, ha Aubameyang villan, akkor jönnek a gólok, ha nem, akkor teljesen visszaesnek.
Marseille - Atalanta mérkőzés tippek
Több sérültje, kevesebb nyerőembere van a franciáknak, így aztán az Atalanta továbbjutására adott 1.45-ös szorzó érthető az Unibet kínálatában. De ne felejtsük el, hogy két mérkőzéses párharcról van szó. Ezért aztán én most elsőre hiába várok gólokat, például a 2.5 gólnál többre 1.82-es oddsot adnak, mégsem erre fogadok. Hanem lapokra, leginkább az OM hazai közege miatt.
május 02., csütörtök
- 21:00 Marseille - Atalanta
A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2024 április 30. 9:42 UTC.
-
Marseille - Atalanta tipp
Legalább 5 lapot kiosztanakUnibet
1.68
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Európa Liga (Fotó: Review News / Shutterstock.com)