A Milan még versenyben van a bajnoki címért, míg a Roma a BL-helyekért küzd, de közüttük is mindössze csak 6 pont van és még el sem értünk a bajnokság feléhez!
1.95
Mourinho csak a rangadókra készül idén?
Mikor megérkezett a Roma csapatához, készítettünk egy elemzést arról, miért is igazolt valójában José Mourinho az olasz fővárosba. Kis túlzással, de minden úgy történt, ahogyan azt vártuk, egyelőre a portugál szakember konzekvensen halad az általa kijelölt úton. Az első évében nemzetközi kupát nyert a csapattal, ezzel visszahelyezte a köztudatba az AS Romát, míg a második évben koncentrálhat a bajnokságra, így kivívhatja a BL-indulást. Ez utóbbi fontos igazán Mourinhónak, visszakerülhet a körforgásba. A kettős terhelést nem biztos, hogy a fővárosiaknak találták ki, nem lenne szégyen kiesni a Salzburg ellenében az Európa-ligából. A Roma komoly előnye lehet a riválisokkal szemben, hogy mindössze négy játékosuk szerepelt a vb-n, ők sem kulcspozícióban.
A Roma játékának idei pozitívuma az idegenbeli szereplés, hiszen ebben a tekintetben az egyik legjobbak az olasz ligában. Érvényesül Mourinho stílusa, mindössze egyetlen alkalommal kaptak ki az Olimpiai stadiontól távol. Juventus ellen pontszerzés, Interrel szemben győzelem, így kellemes szájízzel térhet vissza a portugál szakember és csapata Milánóba. Amennyire kellemes emlékei vannak az olasz városról, annyira kellemetlen Stefano Pioli mesterről, aki eddig mindkét meccsen legyőzte őt. A Milan edzőjeként tavaly 3-1-re és 2-1-re nyert az olasz szakember, ráadásul csapatával győzelemmel kezdte a világbajnokság utáni periódust is. A játékuk meggyőző volt a Salernitana otthonában, viszont sok helyzetet hagytak ki, erre figyelni kell majd a Roma ellen.
Mourinho csapata is nyert 1-0-ra, de a szurkolók - legalábbis a magyarok - nem voltak elégedettek az eredménnyel. A játék továbbra is döcögős, viszont az is igaz, hogy a rangadókra rendre felszívja magát a csapat. Eltekintenénk attól, hogy melyik klub nyeri a meccset (bár, inkább a hazaiakat favorizálnánk), viszont amiben értéket látunk, hogy mindkét csapat gólt szerez. Ez Mourinho idei mindkét rangadóján megtörtént, általában a Roma idegenben szerez gólt (és kap is), de nagyon hasonló a helyzet a Milannal is. Ha a Salernitana elleni meccset is nehezen zárták le, akkor közel sem biztos, hogy teljesen sima lesz a hétvégi rangadójuk.
-
AC Milan - Roma tipp
Mindkét csapat gólt szerezBet365
1.95
Superbet üdvözlő bónusz
Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 1
grof19
Nagyon benne van ebben a mérkőzésben az Admin is ahogy írta ez az eredmény.Most viszont az is nagyon jól jöhet,hogy mindkét csapat szerez gólt és (2.5 felet és igen) jelenleg a bet365 az odds (2.40) jönni kell egy ilyen eredménynek szerintem. Szerintetek is?