A sorsolás ugyan nem kedvező Algéria számára, de idegenben kezdhetik a Kamerun elleni párharcot. Ez is kevés lesz a három éve még csúcson lévő csapatnak?
2.05
Rutinos csapat
A 2019-es Afrikai Nemzetek Kupáját Algéria nyerte, okkal tekintették őket favoritnak a 2022-es eseményen is. Ők azonban csúnyán leszerepeltek, hiába kerültek viszonylag könnyű csoportba, mindössze egyetlen pontot szereztek és utolsó helyen végeztek. Röviden, ez szégyen. Olyan keretnek, ahol Mahrez, Slimani, Atal és Feghouli rúgja a bőrt, ott a minimális cél az elődöntő egy kontinenstornán.
Kamerun eközben bronzérmet szerzett az idei ANK-n, Egyiptomtól kaptak ki az elődöntőben. Szerencséjük volt, igazán komoly ellenfél az elődöntőben jött, ott azonban gólképtelenek voltak. A csapat, amely messze a legtöbb találatot jegyezte a tornán, gólkirályt (és a második helyezettet) is ők adták. Az alapkezdőből nincsen hiányzójuk, ellenben több cseréjük is sérüléssel bajlódik, így egy mélységre karcsú kerettel vágnak neki a párharcnak.
Ez utóbbi azért fontos, mert ha lesz sérülés, esetleg kiállítás, akkor a visszavágón nehezebb helyzetbe kerülnek. Rigobert Song szövetségi kapitány is érzi ezt, így a párharcot az odavágón el kell rendezni, mert Algériában bármi megtörténhet, ha döntetlennel utaznának oda. Támadni kell, nincsen mese, de Kamerun korábban sem nagyon tartalékolt ilyen szempontból, nem profiljuk a defenzív játék.
Ahol 3-4 jobb képességű támadó van, ott felesleges is a védekezéssel foglalkozni, főleg így, hogy Algéria hátsó alakzata sebezhető. Érdemes visszatekinteni az említette ANK-ra, ahol Algériának a csoportkör utolsó mérkőzésén nyernie kell Elefántcsontpart ellen. Az irodák sem nagyon hittek abban, hogy Algéria kieshet, de teljes csődöt mondtak, végül 3-1-re kikaptak. Mi ezen a meccsen is a gólokban hiszünk!
-
Kamerun - Algéria tipp
1,5 gól felett + Kamerun vagy döntetlenUnibet
2.05
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Algéria válogatottjának játékosai (Fotó: mohsen nabil / Shutterstock.com)