A Karácsonyi pihenő után a férfi alpesi sízők is "munkába" állnak. Maradnak Olaszországban, ezúttal Bormión lesiklásban mérik össze tudásukat, és küzdenek meg a világkupapontokért. Ez az egyik legrégebbi helyszín ahol világkupát bonyolítanak le, és szerencsére itt nem szokott elmaradni a verseny.
A szakági vezetőjével kezdem a sort, aki nem más, mint Beat Feuz 6.50. Megvan Cuche utódja a svájciaknál, szóval nem kell aggódniuk. Feuz kiváló évet fut, még az összetettben is versenyben van. A gyors számokban 1 rosszul sikerült versenye volt, a többin mind a dobogón végzett, Val Gardénán pedig karrierje második világkupa sikerét könyvelhette el, elsőt Super-G-ben. A tréningeken nem ment jól, de ha jól emlékszek ugyanez volt a szitu Beaver Creeken is, ahol végül a versenyen második lett, szóval csak a rossz tréning szereplés miatt nem írnám le. A versenyre rendszerint összekapja magát, viszont ez az azért nem könnyű lejtő, és ráadásul ő még most szerepel itt először, valószínűleg ennek is köszönhető a nem túl jó tréning eredmény. Akinél nem sokan ismerik jobban ezt a lejtőt az Didier Cuche 4.00, aki 97 óta minden esztendőben versenyzett itt (de már 93-ban is rajthoz állt), viszont egyszer sem tudott nyerni. 2006-ban állt a győzelemhez a legközelebb, akkor 1 század választotta el, azonkívül nem igen tudott itt jól menni (az ő szintjéhez mérve). Lehet azt mondani, hogy ez a hegy kibabrál vele, és nála ilyen kis apró motivációk lehetnek, hogy ott nyerni ahol eddig még nem sikerült. Mondanám, hogy a formája adott hozzá, de nem így van. Gyakorlatilag a Lake Louise-i szereplése óta semmi extrát nem nyújt, még csak az élboly közelébe sem tud kerülni. A két tréningen nem volt rossz, a rutinja, a klasszisa miatt itt bizalmat szavazok neki. Kröll 6.00 nálam az egyik favorit a győzelemre, jól ment a tréningen, jól ismeri ezt a lejtőt, a formájával sincs különösebb probléma, legalább is ami a lesiklást illeti, a szakágiért harcban van ő is. Millerrel 7.00 is számolni kell, aki a gyors számokban szépen hozza a jó eredményeket, nem hiszem, hogy sokan számítottak erre a szezon előtt. Ráadásul ő kedveli is ezt a lejtőt, világkupát nyert itt, továbbá két világbajnoki címet is, szóval elnézve a formáját megint dobogós lehet, vagy akár nyerhet is. Az olaszoktól Fill 21.00 lehet az aki szállítja a jó eredményt, legutóbbi lesikláson hetedik lett, itt volt már második. A formája elég hullámzó ezért nem is játszom meg, mert a dobogós helytől a 20.-ig bármit eltudok nála képzelni.
Tippek:
FortunaWin (odds később)
Cuche 1-6 között végez
Bwin
Miller dobogón végez 2.75
bet365
Kröll dobogón végez 2.40
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org